Egyéb kategória

Készüljetek: ezek a sminktrendek fognak hódítani 2017-ben

Mi itt a VOUS-nál legalább annyira imádjuk (néha) festeni magunkat, mint öltözködni. Ezért nem is csoda, hogy azonnal lázba jöttünk, amikor megláttuk, megvan, mely sminktrendek fognak hódítani 2017-ben!

vous - 2016.12.10.
Készüljetek: ezek a sminktrendek fognak hódítani 2017-ben

Decemberben két dolgot imádunk még a karácsonynál is jobban: összefoglalni az adott év legjeit és előretekinteni a jövőbe. Remek példa lehet erre, amikor a napokban összegyűjtöttük nektek 2016 legmeghatóbb örökbefogadásos sztorijait, vagy amikor kijelentettük: ezzel a színnel fessétek ki a lakásotokat a következő esztendőben. Most ismét bepattanunk a VOUS időgépébe, és megnézzük azt, milyen sminktrendekre számítsatok januártól!

haj trend 2017

Ezeket a hajtrendeket próbáljátok ki 2017-ben!

Bulvárimádó szerzőnk, Emcsi sokszor hangoztatja, hogy „az a divat, amiben jól érzitek magatokat”, és ez igaz a hajatokra is! Olyan fazont vágassatok, olyan színt válasszatok, ami leginkább passzol az egyéniségetekhez, ami nektek tetszik. Viszont! Ha beszippantott titeket is a divat, akkor csekkoljátok, milyen séró lesz menő 2017-ben! Jó ezt előre tudni, felkészülni lelkiekben, gyűjteni a fodrászra, esetleg nekilátni a hajnövesztésnek!

A cikk folytatását itt találjátok.

1. Új szerepben a pirosító 1.0

A pirosítókat már csak a színük miatt is imádjuk. Azok a gyönyörű pasztellek, aranyos árnyalatok ragyogóan festenek az orcáinkon. De ha ennyire odáig vagyunk értük, miért ne használnánk máshol is őket? Mondjuk a szemhéjunkon! A következő évben ez is „megengedett” lesz, bár úgy gondolom, bázis nélkül kevésbé lesz tartós ezen a területen.

2. Új szerepben a pirosító 2.0

Ezt az újítást a Kenzo és a Chanel közös divatbemutatójának köszönhetjük, ugyanis ott sminkelték úgy ki a modelleket, mint azt az alábbi képen láthatjátok. A pirosas árnyalatok 2017-ben az almácskáról felköltöznek a halánték területére. Bevallom, elsőre elég furcsának tűnik, de ki tudja, lehet, jövőre minden második lány így járkál majd az utcákon.

Objektum doboz

3. Pápá, mattság, helló, fényesség!

Ebben az évben akár rúzsról, akár szájfényről volt szó, mindenki a matt verziót részesítette előnyben. Egészen addig, míg meg nem tapasztalta, mennyire ki tudja szárítani az ember száját ez a változat… De szerencsére jövőre újra a fényességé lesz a főszerep.

4. Töméntelen csillogás

Szerintem hozzám hasonlóan sokan még csak az utóbbi időben kezdtek el ismerkedni a highlighterrel, de jó lesz, ha gyorsan bepótoljuk a lemaradásunkat, ugyanis jövőre nemcsak az orcáinkon fogunk csillogni, hanem az EGÉSZ FEJÜNKÖN! Az ázsiai trendeknek köszönhetően egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk majd az arcbőr csillogására. Azonban ezt többféleképp is elérhetjük majd, nemcsak az eddig is ismert poros verzióval, hanem például csillámos krémekkel vagy alapozókkal.

5. 2017 színe nem más lesz, mint…

…a ZÖLD! Nemcsak a sminkekben, hanem különböző területeken is átveszi a hatalmat ez a szín. Úgyhogy, ha eddig ódzkodtatok tőle, most kezdhettek megbarátkozni vele!

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.