Egyéb kategória

A búcsú mindig nehéz, főleg ennek az édes kis kengurunak

A búcsú mindig nehéz. Főleg, ha ti is olyanok vagytok, mint Johannsen, a kicsi kenguru. Szívmelengető videót hoztam most nektek.

vous - 2016.12.08.
A búcsú mindig nehéz, főleg ennek az édes kis kengurunak

Még ha csak rövid időre is válunk el, nem szeretnénk otthagyni a szeretett személyt. Vagy Johannsen a kenguru esetében, aki nem akarja, hogy otthagyják és abbamaradjon a szeretgetése. Mutattunk már nektek más édes kengurukat is, de ő az eddigi legaranyosabb.

Ausztráliában van egy farm, ami már több mint 10 éve létezik, és árva vagy sérült kengurukat fogadnak be, hogy segítsenek nekik. Az ott dolgozók töltöttek fel egy videót, amin az látszódik, hogy egy kicsi kenguru nem engedi el a gondozóját, Brolgát, mert annyira szüksége van a szeretetre. Egyszerűen csak áll ott mellette és folyamatosan a gazdája kezéért nyúl, hogy az ölelgesse és vele foglalkozzon.

Brolga hiába mondja a kicsinek, hogy ígéri, visszajön még hozzá, az inkább csak hátráltatja. Folyamatosan eléugrál és rátapad. Ezt a videót már szinte a fél világ látta, szóval itt az ideje, hogy ti is elolvadjatok Johannsentől.

Objektum doboz

Mi is akarunk egy kis kengurut!!!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.