Egyszer világgá mentem. Óvodás lehettem és a bánki nyaralót hagytam el rendkívül drámaian. De csak a kertkapun kívülig jutottam, ott aztán annyira megijedtem attól, hogy világgá mentem, hogy sírva menekültem vissza. Aztán később ismét világgá mentem, de akkor már igaziból. 

14 évesen külföldre költöztem, egyedül. Akkor pedig már látszott, hogy ha ilyesmire adom a fejem, az egyik legfontosabb számomra, hogy a kedvenc könyveim velem legyenek. És azt hiszem, most se lenne ez másképp. Ezért nektek is elhoztam azt a 10 könyvet, ami szinte gondolkodás nélkül eszembe jutott, mikor feltettem magamnak a kérdést: mit vinnék magammal, ha világgá mennék?

Azt hiszem, ez volt az első klasszikus értelemben vett, nagybetűs Kedvenc Könyvem. Tizenegy-két éves lehettem, mikor először olvastam, a Buendia família öt generációját felölelő családregényt, ami egyszerre néhol annyira nyers, hogy az már zavarba ejtően szürreális, és egyszerre annyira mesebeli, hogy azzal szippant magába. Emlékszem, mikor befejeztem, akkora ürességet éreztem, hogy azonnal újra elkezdtem. 

Egyébként a Száz év magányhoz más mérföldkövek is kapcsolódnak számomra, ez volt az első könyv, amit saját zsebpénzemből megvettem, és ez volt az első olyan regény is, amit angolul elolvastam.

Tovább evezve a szürrealitás tengerén, Bulgakov regénye szintén nagyon meghatározó volt az életemben. Olyannyira, hogy egy részletet a mai napig fel szoktam idézni belőle. Van benne ugyanis egy jelenet, mikor Margarita reggel kimegy az erkélyre és „tudja, hogy aznap történni fog valami”.

Tizenévesen olvastam A Mester és Margaritát és nekem ezt, az életemet is meghatározó mondatot jelenti. Éppen ezért nem is vettem elő többször, mert nem akarom elvenni magamtól ezt az élményt, de persze biztos vagyok benne, hogy más életkorban egészen mást jelenthet mindenkinek a harmincas évek Oroszorszgában játszódó szatíra.

Dumas regénye tipikusan az a könyv, amit anyám unszolására olvastam el, és egyáltalán nem bántam meg. Szintén kiskamasz voltam, mikor egy nyaralás során nagyjából egy hét alatt kiolvastam Edmond Dantes bosszújának történetét. Tökéletesen megvan benne minden, amitől egy könyv letehetetlen: tele van cselszövéssel, ármánnyal, izgalommal és szerelemmel. A mai napig ez a „safety könyvem”, vagyis az a regény, amit akkor veszek elő, mikor nagyon szeretnék elmenekülni a saját világomból.

Ó, IGEN! A könyv, aminek akkora csodálója vagyok, hogy korábban már egy egész cikket szenteltem neki. Sokan sajnos csak a filmmel azonosítják, ami szinte semmit nem ad át a regény nüanszaiból, pedig ezek nélkül szinte lehetetlen megérteni, hogy Scarlett O’Hara valójában egy – elviselhetetlen személyiségű – feminista idol, akinek szerelmi története Rhett Butlerrel cseppet sem csöpögős és rózsaszín. Kevés embert ismerek, aki szintén elolvasta a több mint ezer oldalas gigaregényt, de aki megtette, azok ugyanolyan elragadtatással beszélnek róla, mint én.

Forrás:

iStock

Essünk túl a „kínos ponton”, ahol sokan felszisszenhetnek, épp ezért újra leszögezem, hogy ez egy teljesen személyes lista, aminek nem az a célja, hogy a világirodalom legnagyobb remekeit gyűjtse csokorba.

Ahogy az is, hogy mennyit álltam éjfélkor a könyvesbolt előtt, hogy elsőként szerezhessem meg a friss kötetet. Viszont mivel világgá csak 10 könyvet vihetek magammal, amiből azért nem szeretnék hetet Harry Potterrel kiváltani, a hatodik részt választottam. Szerintem ez a leginkább többrétegűen és árnyaltan összerakott könyv, amiben már megcsillan, hogy Rowlingnak van tehetsége a krimihez is.

Durva összehasonlítás lesz, de Bret Easton Ellisszel hasonló gondban voltam, mint a Harry Potter-könyv kiválasztásával. Olvastam az összes könyvét, és nála is nehéz rangsorolni. Ezért végül azt választottam, ami először a kezembe akadt és elindított a rajongás útján. A vonzás szabályai után volt egy masszív Ellis korszakom, mikor csak az ő könyveit olvastam és totálisan alámerültem a kilencvenes évek gazdag amerikai fiataljainak kiüresedett életében, ami ennek ellenére maga a „sex, drugs and rock 'n' roll”.

Nem véletlen, hogy Ellis és Pelevin ennyire szorosan követik egymást. Ellis esetében talán a legtöbben az Amerikai pszichót emelték volna ki, Pelevinnél pedig az Agyaggépuskát, de nekem mégis a Metamor volt az, ami annyira betalált, hogy a mai napig emlékszem az élményre. 

Szintén egy teljesen szürreális regényről van szó, aminek főszereplője egy rókaember-lány, egyfajta vampír, aki a férfiak szexuális enegrgiájával táplálkozik. Majd beköszönt az életébe a szerelem, ami persze így sosem teljesedhet be igazán.

Talán ez az a könyv a listán, amiről legkevesebben hallottatok. Én is teljesen véletlenül bukkantam rá pár évvel ezelőtt, mikor egyszerűen azzal a céllal mentem be a boltba, hogy egy jó vastag könyvet szeretnék, amit jó sokáig lehet olvasni. Így levettem a polcról ezt a közel ezer oldalas önéletrajzi regényt, aminek azóta is a hatása alatt vagyok. A sztori ugyanis szinte teljesen hihetetlen, mégis igaz. Az író, Gregory David Roberts, a saját történetét meséli el, azt, hogyan szökött meg egy ausztrál börtönből és menekült el Indiába, ahol egy nyomornegyed „orvosa” lett és beszippantotta a helyi alvilág. 

Amióta elolvastam, mindenkinek ajánlom, és hatalmas szívfájdalmam, hogy eddig csak egy embert sikerült rávennem, hogy szintén elolvassa. Úgyhogy lányok, ha csak egy könyv lesz erről a listáról, amit elolvastok… blablabla, tudjátok.

„Éjjel és nappal, munkahelyen és utcán harminchárom éves, de ma is úgy jár-kel a városban, hogy kocsányon lóg a szeme. Kész csoda, hogy egy taxi még nem lapította palacsintává, ahogy délidőben átkel Manhattan főútvonalain. Harminchárom éves, de ha egy lány keresztbe teszi a lábát a metró szemközti ülésén, ma is fixírozni kezdi!” – emelik ki több helyen is a regényből, és valóban ennél jobban nehéz jellemezni Alexander Portnoy figuráját. 

Azt hiszem, hogy az elmúlt évem legjobb könyvélménye volt ez, ami végig arról szól, hogyan harcol a főhős magával, a gondolataival, emlékeivel, folyamatos szexuális vágyával és főleg mindennel, ami az anyjával kapcsolatos. Könnyű lenne azt mondani, hogy olyan, mint Woody Allen könyvben, de szerintem sokkal szórakoztatóbb, mint a rendező filmjei, és nem mellesleg Roth már 1969-ben „feltalálta” a neurotikus zsidó karakterét.

Mint az már kiderült a listából, magyar irodalmat kevesebbet fogyasztok, mint külföldit. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne kedvencem. Nehéz volt választani Gerlóczy Márton Igazolt hiányzása és Dragomán novellaregénye között. Végül utóbbi mellett döntöttem, hiszen Gerlóczy könyve egy számomra annyira ismerős életet mutatott be, hogy talán inkább azért tetszett, mert teljesen tudtam azonosulni vele.

Ezzel szemben Dragomán egy nekem távoli világról ír, a nyolcvanas évek kegyetlen hétköznapjairól, egy gyerek szemével, aki elveszti az édesapját. Az egyik legélesebb emlékem erről a könyvről – amit egyébként ajándékba kaptam –, hogy miután kiolvastam azt éreztem, ezt muszáj megvennem valakinek ajándékba. Ez pedig szerintem sokat elmond arról, mennyire megfogott a könyv.

Vigh Bori – Hogyan menjünk világgá

Forrás:

www.alexandra.hu

1. Vigh Bori: Hogyan menjünk világgá

Most így végignézve a listámat vettem észre, hogy igazán kalandra inspiráló könyvben nem is gondolkodtam. De azért mégis vinnék ehhez hasonlót magammal, méghozzá Vigh „backpacker” Bori világjárós könyvével indulnék el.

A magyar lány feladta az irodai életmódot, és igazi világjáró lett belőle, aki már zenélt maorikkal Új-Zélandon, egy wayuu törzzsel élt Kolumbiában, óriás ördögrájákkal úszott Indonéziában és tangózott Buenos Airesben. A sztorijaitól még az is kedvet kap a hátizsákos világjáráshoz, akit teljesen kiver a víz attól a gondolattól, hogy nem tudja, mi fog történni másnap, nem is beszélve arról, ha nem látja maga előtt a távolabbi jövőt.