Miért pont Írország? – szól a mai napunk témája a VOUS-n. Én is éppen ezen gondolkodtam, amikor 2012-ben a bőröndünket pakoltuk, hogy meglátogassuk a szigetet. Azóta bejártam már Bali rizsföldjeit, bolyongtam Párizs utcáin, de az ír út előtt el sem tudtam képzelni, hogy mennyire élvezhető egy olyan nyaralás, ahol akár több napon át is szakadhat az eső. Természetemből fakadóan viszont sokkal erősebb volt bennem a kíváncsiság, mint amennyire féltem az időjárástól.
A gép Dublinban szállt le, innen indultunk pár nap múlva egy 1700 km-es körtúrára. Nehéz lenne négy év távlatából felelevenítenem az egész nyaralást, ugyanakkor még most is intenzíven él bennem az a rengetegféle benyomás, ami ott ért minket. És ez azért van, mert valahol megfoghatatlannak éreztem Írországot.
Egymásnak ellentmondó jelzők, érzetek és élmények cikáztak a fejemben attól függően, hogy éppen melyik tartományba látogattunk.
Imádtam például, hogy amíg az ország egyik felében viszonylag lazán folytattam öt percnél hosszabb beszélgetést valakivel, addig a másikon a helyi kiejtésváltozatok miatt azt sem értettem meg, ha a felszolgáló azt kérdezte, kérek-e még valamit a kávém mellé.
Kettősségként éltem meg azt is, amikor az első bárba betérve ír zenei stílusra hangszerelt mai slágereket hallhattunk, ami elsőre nagyon helyinek tűnt, a harmadik pubban azonban rátjöttünk, hogy a főleg turistáknak játszó zenészeknek még a tracklistje is azonos. Később kiderült, hogy minden ilyen kettősség a helyi emberekkel áll kapcsolatban.
A természeti látványosságoknál nem éreztem ehhez hasonlót; ugyanolyan gyönyörűek és befogadhatók voltak zord, esős-szeles időben, mint verőfényes napsütésben – előbbi még kifejezetten jól is állt némelyik tájnak.
Ha kíváncsiak vagytok más utazásokon készült fotóimra is, kövessetek a Facebookon!
Balin nem az a legjobb, hogy mindenki mosolyog
„Három hétig voltam Balin. Most, amikor nekiülök a cikknek, még csak pár napja vagyok itthon. Még homokos a táskám és még mindig automatikusan keresem a pluméria virágokat minden kapualjban. Most pedig meg kellene próbálnom néhány ezer karakterben összefoglalni, milyen volt életem eddigi legizgalmasabb nyaralása” – hogy miért ez volt a legizgalmasabb? Ide kattintva megtudhatjátok!