Egyéb kategória

„Ja, jó volt… de ennyi” – lezajlott a Sztárban sztár hatodik adása

A Sztárban sztár című műsor a hatodik részéhez ért, a versenyzőknek már két körben kellett bizonyítaniuk. Az adás végén egyvalakinek most is véget ért a versengés.

vous - 2016.10.16.
„Ja, jó volt… de ennyi” – lezajlott a Sztárban sztár hatodik adása

Már tegnap beszámoltunk arról, hogy Liptai Claudia befejezi a TV2-s szereplését, így nem okozott hatalmas meglepetést az üresen maradt zsűriszék Hajós András és Majka között. Claudia videoüzenetben köszönt el a nézőktől, majd „ünnepélyes” körülmények között bemutatták az új női ítészt, Ábel Anitát.

Objektum doboz

Első kör

A produkciók sorát ismét Nagy Adri kezdte, hatalmas bibircsókkal a fején énekelte el Fenyő Miklós egyik legendás számát, őt követte Radics Gigi, akinek az előadása alulmaradt az eddigiekhez képest, és Majka most is kimondta őszintén a véleményét:

Ja, jó volt. Ja, jó volt… de ennyi.

Polyák Lilla kapcsán nem az volt a legérdekesebb, hogy aranyra fújták a színésznőt, hanem a parókája, ami karácsonyi gyönygysorból készült valószínűleg…

Objektum doboz

Lilla után következett az a Muri Enikő, aki egyértelműen kiérdemelte az est legjobb produkciója címet, ezt a zsűri többször is hangoztatta.

Objektum doboz

Vásáry André Szörnyella De Frászként, akarom mondani, Honthy Hannaként lépett a színpadra, Kocsis Tibor rendőr lett, Veréb Tamás pedig hosszú fürtöket „növesztett”, ám a produkciója most nem nyerte el az ítészek tetszését annyira, mint eddig.

Második kör

A megfogyatkozott létszám miatt a versenyzőknek kétszer kellett ma színpadra állniuk, az egyéni számok után következtek a csapatprodukciók. Fogalmam nincs, mi alapján bontották a brigádot 2-5 arányra, de így fordulhatott elő a Radics–Polyák páros, illetve a Muri–Kocsis–Nagy–Veréb–Vásáry kvintett formáció.

Objektum doboz

A második szavazást követően az élre Muni Enikő került, a tabella aljára pedig Radics Gigi. A nézők azonban most nem tudták megmenteni az utolsó helyen lévő versenyzőt – mint a múlt héten –, így Gigi számára ért véget a versengés.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.