Ahogy a fenti példából látszik, a legtöbb pasi nem elsősorban múló trendhez köti az arcszőrzettel kapcsolatos attitűdjét, hanem inkább azt figyeli, hogy neki konkrétan mi az, ami jobban áll. Vannak, akik szakállal, míg mások szakáll nélkül érzik magukat vonzóbbnak, és persze egy rétegnek mindkettő szuperül áll, nem tudnak hibázni (vagy ez csak a mi elfogultságunkból fakad?).

Forrás:

instagram, AFP/Johannes Eisele

Előfordul persze, hogy a szakállkérdést gyakorlatias külső tényezők alakítják: a leggyakrabban az, hogy nincs ideje, lehetősége a férfinak borotválkozni, de persze az is előfordulhat, hogy az általa választott munkakör kívánja meg a sima, puha bababőrt, ez ugyanis ápoltságot sugároz és bizalmat ébreszt, így bizonyos – főként kommunikációra épülő területeken – elvárás.

Léteznek természetesen pasik, akik még keresik magukat, a stílusukat épp úgy, mint a személyiségük alapjait: velük előfordulhat, hogy nem annyira a fenti tényezők, mint inkább a trendeknek való megfelelés vágya irányítja őket arcszőrzet-preferencia dolgában is. Egy gyerekkori barátnőm huszonéves öccse két-három éve még egyetlen szőrszálat nem engedett meg magának – tökéletes emós srác volt, elmehetett volna az AFI vagy a My Chemical Romance frontemberének –, ma meg már tőről metszett lumberszexuális hipszter benyomását kelti, meg se ismertem, amikor legutóbb láttam. A vicces persze az, hogy lelki alkatában közben persze egy centit sem változott: maradt ugyanaz a szelíd, kissé félénk fiú.

Előbb-utóbb azért szerencsére kialakul, hogy mi tükrözi az ember személyiségét és mi igazán előnyös, és akkor már ez a fajta „ma tükörsima emo, de holnap bozontos lumberszexuális pasi” attitűd is kevésbé lesz mérvadó.

Favágószexuális pasik: tényleg ők jelentik a visszatérést az „igazi férfiassághoz”?

Sokan állítják, hogy a lumberszexualitással – ami leánykori nevén favágószexualitás egyébként – visszatért az „igazi férfiasság”. A metroszexuális szépfiúk helyére a bozontos, szőrös, napbarnított, izmos hímek léptek, akik kockás ingben ezermesterkednek a kamrában, és két termék közül sem ismernék fel a hidratálókrémet. Vajon tényleg így van? 

Egy korábbi cikkünket itt olvashatjátok.

A huszadik század trendje szerint a sima bőrű, szőrtelen arcú férfi a jó parti: elképzelhetetlen, hogy a Casablanca Humphrey Bogartja vagy az Elfújta a szél Leslei Howardja borostával álljon a világ elé, ahogyan hazai pályán Latinovits Zoltán vagy Avar István sem tett volna ilyesmit pályája csúcsán. Legfeljebb egy hetyke kis Poirot-bajusz fért a képbe, amit napról napra kénytelen volt karbantartani annak tulajdonosa, esetleg egy kitűnő borbély. Hiába, a szőrtelen arc eleganciát és tisztaságot sugárzott, csak „a hobók” – és később maga Hobo – engedtek a természet szavának.

A beatkorszak és a '70-es évek rockvilága azért rengeteget árnyalt a képen: lassan megjelentek a borostás, szakállas ikonok, majd az egészen elképesztő, különleges bajusztrendek is, és már könnyedén beleszerethettünk a Bud Spencer és Bujtor István ábrázatú férfiakba is. A vadul burjánzó szakáll és a többnapos borosta nem csupán megengedetté vált, de igazából még a rivaldafényben dolgozó férfiakat sem vetjük meg, ha ilyesmit látunk, sőt. Számos tudós, tévébemondó, politikus vagy épp sportoló láttán kapják fel a fejüket a nők a tévé előtt, ha egy kis arcszőrzettel láthatjuk őket.

Az, hogy a 2000-es évek babaarcú emo-trendjét röviddel követte a favágószexualitás divatja (valamint az ironikus hipszterszakáll, amiről Bridget Jones is beszél), tulajdonképpen csak még színesebbé tette ezt a palettát: egy kis stíluskereséssel bármelyik fiatal férfi megtalálhatja a neki tetsző, hozzá illő külső burkolatot, és mi nők is kedvünkre szemezgethetünk a számunkra leginkább vonzó opciók között.

Általánosságban véve elmondható, hogy nem vagyok nagy híve az evolúciós megközelítésnek, hiszen ezek az az érvek egyrészt rengeteg általánosítást tartalmaznak, másrészt pedig egyszerre írja felül ezeket a programokat az egyéni karakter és a szocializáció. A szakértőket ezzel együtt – épp a trendek változékonysága miatt – régóta foglalkoztatja, hogy vajon a nők többsége a szakállas vagy épp a szakáll nélküli férfiakhoz vonzódik.

Egy friss kutatásból megtudhatjuk, hogy mindkét opció népszerű, de a szőrtelen és enyhén borostás pasik inkább alkalmi partnerként kelendők, míg a szakállas hímekkel többnyire hosszú távra tervez a nők többsége. Ennek oka az, hogy az erős testszőrzet az ösztönök nyelvén az egészséget, az erőt és a termékenységet üzeni, így a nők úgy érzik, hogy nem csak anyává képes tenni őket az ilyen férfi, de arra is készen áll, hogy megfelelően gondoskodjon a családjáról.

A felmérés során a szakemberek különféle férfiarcokat ábrázoló képeket szerkesztettek át úgy, hogy ugyanazok a férfiak frissen borotváltak, enyhén borostásak, erősen borostásak vagy éppen szakállasak legyenek. A művelet során az állkapocscsont és az arc is kapott egy kis photoshopot, hogy ugyanaz a férfi egyes verzióiban férfiasabbnak vagy éppen kevésbé férfiasnak tűnjön. Kiderült, hogy a nők nemcsak a nőiesebbé, de a férfiasabbá tett arcokat sem találták annyira vonzónak, amennyiben frissen borotváltak voltak, de hosszú távon mindenképpen a szőrös pasik vitték a prímet.

Addig is örüljünk, hogy láthatunk szexi férfiakat arcszőrzettel és anélkül is, mert a 21. században mindent szabad!