Mivel a Ferenciek terei aluljáró éjszakai lezárása jó ötletnek bizonyult – vagyis az aluljáró napközben szép, rendezett –, a közelmúltban felújított aluljáróknál is bevezethetik az éjszakai lezárást.
A Ferenciek tere esetében a lezárás célja az volt, hogy megóvják az aluljáró állagát, tehát hogy visszaszorítsák a rongálást, a graffitiket. Ennek érdekében az aluljárót szeptember 20-tól, a metró üzemidejének zárásától a reggeli üzemidő kezdetéig minden nap lezárják. A lezárás nem eredményez forgalmi fennakadást, mivel a felszínen is biztosított a gyalogos közlekedés.
A Magyar Idők szerint az intézkedés meghozta a hatását, ugyanis a Ferenciek terei aluljáró napközben rendezett és tiszta, ezért más, a közelmúltban felújított aluljáróknál is bevezethetik ezt a rendszert.
Az elmúlt években az aluljáróval rendelkező köztereket Budapesten már mind úgy alakították, hogy legyen felszíni átkelési lehetőség is a téren átfutó közutakon. Ilyen a 4-es metró összes megállója és várhatóan legkésőbb 2020 tavaszára felújítják a 3-as metró vonalának aluljáróit is.
Aluljáró = labirintus
„Nem tudom, ti hogy vagytok az aluljárókkal, de ha nem a megszokott útvonalon megyek, akkor gondot okoz eldönteni, hogy melyik lépcsőn kell felmennem. Igen, ilyenkor félig felszaladok, és meglesem, mi van ott, aztán visszafordulok, hogy a másikon menjek fel. Az élet bonyolult” – ide kattintva tovább olvashatjátok, mik azok a helyzetek, amiket minden rosszul tájékozódó nő ismer!