Beköszöntött az online gyászolás kora. Már nem gyertyagyújtással fejezzük ki a részvétünket és a fájdalmunkat, hanem posztolással, emotikonokkal és üzenetekkel.
Emlékszem, az első személyes élményem az online gyászolás kapcsán az volt, hogy a barátnőm, miután elvesztette közeli hozzátartozóját, elborzadva rám írt, hogy úristen, Andi, a Facebook-oldalára írogat mindenki! Annyira morbid!
És tényleg észvesztő volt nézni a rengeteg üzenetet az adatlapján, a rengeteg szomorú és sírós emotikont. Először arra gondoltam, hogy te jó ég, mi ez? Aztán arra, hogy ez még talán jó is. Mert már az egyetemen is tanultam: Magyarországon a gyásznak nincs hagyománya, ami baj.
Régen nem véletlenül jajgattak a siratóasszonyok a nyitott koporsó mellett, és nem véletlenül kapott szerepet a vallás, a szentmise, amit az elhunyt tiszteletére tartottak meg. A halotti tor is kiemelt szerepet játszott abban, hogy a gyász folyamata elkezdődjön, és a fájdalmat feldolgozzuk. Ezek a szokások azonban feledésbe merültek, és egy óriási tátongó űrt hagytak maguk után, amit a közösségi oldalak töltenek be.
Új értelmet nyert az örökké élni fogalma
Már több mint egy évtizede jelen vagyunk a kék oldalon, rengeteg képet, szöveget és lenyomatot hagyunk magunkról a Facebookon, és ez a halálunkkal nem fejeződik be. Az adatlapunk nem szűnik meg, a virtuális személységünk addig megmarad a nullák és egyesek világában, amíg az ismerőseink nem kérik azt, hogy távolítsák el, vagy emlékoldallá tehetik.
Ehhez mindössze az életesemények fülnél kell beállítani azt, hogy az utatok a végéhez ért.
Meglepő, de nagyon sokan élnek ezzel a lehetőséggel, és a tendencia azt mutatja, minél többen lépünk be a virtuális valóságba, annál többen választjuk a gyásznak ezt a formáját. Ráadásul ez a jelenség nem most indult útjára, eddig is léteztek úgynevezett emlékoldalak, ahová egy virtuális emlékfalra lehetett kiposztolni az elhunyt fényképét némi idézettel vagy élettörténettel.
Hasonló jelenség az is, amikor a merényletek áldozatainak hozzátartozóival érzünk együtt a profilképünk lecserélésével, ám legjobban abban figyelhető meg az, hogy ez mennyire egy létező jelenség, hogy számos sztár oldalát árasztják el a rajongók üzenetei. A három hónapja elhunyt Bud Spencer oldala – akinek egyébként egy teljes napot szenteltünk a VOUS-n – most is ezerrel pörög, és bennem nem kelt morbid hatást. Valahol megható olvasni a posztokat, és képes elhitetni velem, hogy Bud valahol, valamilyen módon örökké él az emlékeinkben. De hasonló gesztusokat találunk Dawid Bowie és Paul Walker adatlapján is.
Morbidnak tűnhet, de valójában jó dolog
Ha őszinte akarok lenni, a helyzet morbiditását az adta inkább, hogy egy időben még csak a like jel létezett a Facebook oldalán, hiába írták fölé, hogy a lájk természetesen az együttérzés jele. Lájkolni valaki halálát mégiscsak morbid marad. Ma már szerencsére bővült a jelek funkciója, és más, ehhez sokkal jobban passzoló emotikonokkal is reagálhatunk.
A VOUS viselkedésszakértője, Michaletzky Luca szerint a közösségi oldalak jó felületet kínálnak a gyászolásra, hiszen a profilunk az egyik leghitelesebb lenyomatunk, még akkor is, ha a virtuális világban létezik csak.
Elsőre morbidnak tűnhet, valójában ez egy jó felület a megemlékezésre, tiszteletadásra, összehozza az illető szeretteit. Nyilván jobb lenne egy személyes találkozó, gyászünnepély, de ha nincs másra lehetőség, ez is jobb, mint magunkban tartani vagy elfojtani a gyászt.
A különféle kutatások is arra mutatnak rá, hogy bizonyítottan jót tesz a hozzátartozók lelkiállapotának, ha emlékcsoportokat alakítanak, és visszajárnak elhunyt szeretteik oldalára. Jó érzés szembesülni azzal, hányan szerették őt, és hányan hiányolják. Az adatlap tulajdonképpen a befelé fordulás helyett a nyílt beszélgetés felé viszik a fájdalommal küzdőket. A beszélgetés pedig segít a gyász feldolgozásában.
Kérdések a halálról, amiket nem merünk feltenni, de tudni szeretnénk rá a választ
Még mindig nagyon félünk, ha a halálról van szó. Félünk beszélni róla, szembesülni vele, és többnyire bénultság lesz úrrá rajtunk, ha megcsap bennünket a halál jeges szele. Mit kell mondani egy haldoklónak? Szabad beszélni a halálról? Singer Magdolna, veszteségekkel foglalkozó terapeuta segít megkeresni a válaszokat.
Fontosak a határok
Baj akkor van, ha valaki teszem azt egy év után is nagyon nehezen birkózik meg a gyásszal, ám ezt a közösség többi tagja a kommunikációjából könnyen észreveheti, így hamarabb személyes vagy szakmai segítséghez juthat az illető. Persze, nagyon nehéz meghatározni, mi számít már kórosnak, hiszen nem vagyunk egyformák.
Mit hoz a jövő?
Egyes vélekedések szerint a jövőben inkább az lesz a kérdés, hogy az online gyászfeldolgozás melyik módját választjuk majd, és a hagyományos módszerek kivesznek majd a hétköznapokból. A Mashable újságírója, Adam Ostrow érdekes jövőt festett le a hallgatósága elé egyik TED előadásában, mikor is azt állította, lehet, hogy évtizedek múlva hologramok és robotok jelenítik majd meg az elhunyt szeretteinket, melyek képesek lesznek úgy viselkedni, mit egykor a szeretteink. Bizonyos alkalmazások ugyanis képesek az eddigi online cselekvéseinket analizálni, és előre kikalkulálni, hogy hogyan reagálnánk egyes helyzetekben, tehát kvázi együtt élhetnénk velük a haláluk után is. Na. Ez az, ami morbid. Nem a Facebook-emlékoldal.
