Egyéb kategória

Megvan a Sztárban sztár harmadik adásának kiesője!

A műsor, amiért megéri várni a vasárnap estét: ilyenkor ugyanis kezdetét veszi az ország legnagyobb házibulija Tilla és Liptai Claudia vezetésével. Mutatjuk a Sztárban sztár harmadik adásának legemlékezetesebb produkcióit!

vous - 2016.09.25.
Megvan a Sztárban sztár harmadik adásának kiesője!

Szeptember 11-én elindult a Sztárban sztár negyedik évada. Rögtön az első részben láthattuk Kefirt Szikora Robiként, valamint Vásáry Andrét Zoltán Erikaként lejteni. A műsor végén Mészáros Árpád Zsolt távozott. A második adásban pedig Murányi Enikő lenékelte Katy Perry-t, Kefír pedig Kozsónak öltözött, de ez sajnos nem volt elég ahhoz, hogy a műsorban maradjon. És hogy ma mi történt? Mutatjuk!

Nagy Adri hősiesen végigrappelte Eminem slágerét, bár szerintünk inkább úgy festett, mint egy szuperhősnek öltözött betörő. Ettől függetlenül imádtuk, ahogy a zsűri is!

Forrás:
Facebook/ Sztárban sztár

Kocsis Tibor szívét darabokra törték, de a zsűrinek nagyon tetszett a produkciója – ahogy nekünk is. 

Forrás:
Facebook/ Sztárban sztár

Bár Radics Gigi nagyon félt attól, hogy Michael Jacksont kell alakítania a színpadon, a zsűrit teljesen lenyűgözte.

Forrás:
Facebook/ Sztárban sztár

Homonnay Zsolt Eszményi Viktoria bőrébe bújt, így kétfonással, csizmában, szoknyácskában és szeplőcskékkel állt színpadra. Minket inkább Piroskára emlékeztetett…

Forrás:
Facebook/ Sztárban sztár

Vásáry Andrét A-L-I-G ismertük fel, miko rCeeLo Greent alakította a színpadon. Igen, ő az:

Forrás:
Facebook/ Sztárban sztár

A legnagyobbat Veréb Tamás produkcióján nevettünk, aki Korda Györgyként lépett színpadra és aki Majka szerint is" k*rvavicces" volt.

Forrás:
Facebook/ Sztárban sztár

A műsortól Király Lindának kellett búcsúznia.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.