Egyéb kategória

A szülés az új szingliség? – Trendek a családi állapotok körül

Szerencsére a magazinok címlapjain fiatal, huszonegy-két éves anyákkal éppúgy találkozunk, mint azokkal a nőkkel, akik jóval a negyvenedik születésnapjuk után vállalták az első babát. Nemzetközi fronton a 24 évesen gyereket vállaló Adele éppúgy menő, mint a 41 évesen szülő Mariah Carey, hazai terepen pedig Csobot Adél 21 éves korban bekövetkezett anyaságának éppúgy örülünk, mint Pásztor Annáénak, aki 41 évesen szült először, és ma már a harmadik gyereket tervezi. Lassan megszokjuk, hogy mindenki életében máskor jön el a pont, amikor családot alapít, és akkor sem történik tragédia, ha valaki úgy dönt, hogy egész életében gyermektelen, netán emellé még egyedülálló is marad.

vous - 2016.09.04.
A szülés az új szingliség? – Trendek a családi állapotok körül

„Szinglinek” lenni sosem divat volt, csak felszabadító érzés kimondani, hogy ilyen is van

Rengeteg cikkben olvasok arról, hogy a „szingliség” egyfajta modern divathóbort, aminek több tucat fiatal dől be: élvezik az életet, buliznak, utaznak, a karrierjüknek szentelik minden idejüket, nemritkán boldog-boldogtalannal ágyba bújnak, aztán harminc fölött beparáznak, hogy eljárt fölöttük az idő, ketyeg az óra, és kétségbeesetten próbálnak tartós kapcsolatot kiépíteni. Akiknek ez nem jön össze, azoknak marad a magányos gyerekvállalás, esetleg a mesterséges megtermékenyítés ridegsége, hiszen társat találni bármikor lehet, de a gyerekvállalás biológiai keretei ehhez képest viszonylag szűkek.

Míg konzervatív berkekben a „szingliséget” szívesen ábrázolják önző, rossz döntésként a korai családalapítással szemben, fontos tudni, hogy az életünket, egészségünket, jóllétünket érintő kérdéseket sosem múlékony trendek alakítják, hanem a lehetőségek, amelyek a rendelkezésünkre állnak.

Azzal, hogy ma – őseink idejével ellentétben – már nem kötelező húszéves korig férjhez menni és minden évben gyereket hozni a világra, hanem a nő és a férfi önállóan is élhet, egyre többen vállalják fel azt, amit lehetőség híján évszázadokon keresztül nem tehettek: nem mennek bele a család nyomására méltatlan, de praktikus kapcsolatokba, és a közösség érdeke helyett a saját egyéni boldogságukat tartják szem előtt. Ebben benne van az is, hogy elválnak, ha a házasság már nem szolgálja a felek épülését: rossz kapcsolatban tengődni semmivel sem jobb, mint a kényszerszingliség.

Forrás:
manrepeller.com

Kényszerszingliség? Kapcsolatfüggőnek lenni semmivel se jobb, mint kényszerből egyedül maradni 

Emellett ott vannak azok is, akik már huszonévesen is stabil párkapcsolatra és gyerekre vágytak, de ehhez saját múltbéli traumáikat, szorongásaikat kell előbb feldolgozniuk, illetve a megfelelő társ megtalálására is szükség van, nem is beszélve a biztos(abb) anyagi bázis kialakításáról. Ezek mind olyan kihívások, amelyekkel dédszüleink még nem találkoztak, mivel esetükben a házasság volt a két família közötti szerződés, amely a fiatal pár megélhetését is garantálta (suba a subához, guba a gubához). A szerelem, a kompatibilitás ehhez képest másodlagos kérdés volt, elvégre a nőnek nem lehetett önálló keresete, a férfi viszont nem tudta ellátni a pénzkereset mellett az egész embert kívánó házimunkát: egymásra voltak tehát szorulva.   

A társadalmi nyomás hazánkban még mindig nagyon erős (és az uralkodó aktuálpolitikai trendek hatására tovább erősödik), hogy „időben” köteleződjünk el és „szaporodjunk”, az egyedülálló lét démonizálása ma is tart, de közben sokan átlátják, hogy a vágyak uniformizálása a felszínen, illetve a kapcsolatfüggőség nem út a kiteljesedéshez:

ilyenkor két fél ember találkozik, nem pedig két egész, akik együtt új világokat hozhatnak létre.

Méltatlan kompromisszumok és teljes önfeladás árán kapcsolatban lenni semmivel sem jobb, mint magányosan.  

A családi állapot nem trendkérdés - vagy mégis? Barok Eszter

Az ítélkezés és a tolakodó kérdések fájdalmasak lehetnek

Bár nem negyven után, hanem harmincas éveik közepén szültek, Ördög Nóra és Tatár Csilla sokat tudna mesélni arról, hogy milyen az, amikor az ember már évek óta gyereket akar, de nem jön össze a baba. Mindkét műsorvezetőt előszeretettel ábrázolta törtető karrieristaként a média, és csak első gyermekük fogantatása után merték felvállalni hosszú, elkeseredett harcukat, ami a gyerekvállalásig vezetett. Már csak ezért sem érdemes ítélkezni: sosem tudjuk, mekkora fájdalmat okozunk szavainkkal! Hasonló a helyzet azokkal is, akik tizen-huszonévesen lettek anyák, és ezért számos kihívással kényszerültek szembenézni: anyagi problémák, nem megfelelő, esetleg bántalmazó kapcsolat, rengeteg lemondás, egyedüli szülői szerep, a pályaválasztás nehézségei, és sok olyasmi, ami feladta a leckét a gyerekkel járó örömök mellett. Soha ne bántsatok másokat az élethelyzetük miatt, hiszen nem tudjátok, mi van mögötte!

Senki sem vállal később gyereket azért, mert látta a Bridget Jonest

Bridget Jones, Terézanyu, a Szex és New York és a Született feleségek szingli hősei nem azért tűntek fel a színen, mert valamiféle titkos háttérhatalom feltüzelte a nőket, hogy „szinglinek” lenni az igazi girl power, hanem egyszerűen az történt, hogy a populáris kultúra is reagált arra az új lehetőségre, ami az egyenlő emberi jogok deklarációjával járt. És milyen jó, hogy ez megtörtént! Hiszen ezek a – magával a szingliséggel szemben valóban trendivé váló – könyvek, sorozatok és filmek végre megmutatták azt, hogy milyen sokféle női út létezik: van, aki tudatosan egyedülálló, hogy saját magát építse, más a megfelelő társra vár, megint más traumából épül fel egy gyerekkori szexuális zaklatás, későbbi abúzus, bántalmazó kapcsolat, esetleg ronda válás után – és természetesen vannak azok is, akik hamar alapítanak családot, és ezt élvezik, vagy éppen megbánják később.

Ezek az alkotások – ha szeretjük őket, ha nem – az élet tükrei: az életé, amely már nem kötelezően egyféle, hanem sokszínű, ahogyan maga az ember is.

Forrás:
www.bridgetjonesmovie.com

Azt hinni, hogy az ilyesfajta könyvek, sorozatok és filmek a szingliség kultuszát ápolják, legalább olyan naiv és ostoba gondolat, mintha feltételeznénk, hogy aki egy Gay Pride-felvonulás színes kamionján meleg és leszbikus barátai társaságában énekel és táncol, az előbb-utóbb maga is a saját neméhez kezd vonzódni: mindkét dolog abszurdum. Aki heteroszexuális, az nem fog egy felvonulás miatt a saját nemével kapcsolatos fantáziákat dédelgetni, ahogyan egy szerelmes, párra, családra vágyó embert sem kaphat el a „szingliség” heve csak azért, mert látta a vásznon, hogy Carrie Bradshaw ezerdolláros cipőt vett magának Big nélkül is.

Egy normálisan gondolkozó társadalomban nem súgunk össze Csifó Dorina, Szorcsik H. Viki, Csobot Adél, Mádai Vivien és Nádai Anikó látszólag „hirtelen jött”, „felelőtlenül korai” gyerekvállalása kapcsán, ahogyan nem ráncoljuk a homlokunkat azon sem, hogy Pásztor Anna, Péterfy Bori, Hámori Eszter, Simorjay Emese vagy épp Szulák Andrea „fittyet hányva a kockázatokra” negyven fölött lettek először anyák: egyszerűen elfogadjuk azt, hogy ezeknek a nőknek – és a hozzájuk tartozó férfiaknak – máskor jött el az életében a családalapítás ideje, és velük örülünk a boldogságuknak.

Közben pedig észben tartjuk, hogy mindez nem trendkérdés, és soha nem is válhat azzá – szerencsére.

Ajánlott cikkek