A nőknek rengeteg ítélettel, nem ritkán hatósági végzéssel kell szembenézniük öltözékük (hiányossága) miatt, míg a férfiak meztelenségéhez részben vagy egészben lényegesen kevesebb ítélkezés – és persze korlátozás – társul. Vajon mi lehet ennek az oka?
A nőket sújtó kettős mérce állandó, a ruha (hiánya) egy a sok közül
A nemek közötti kettős mércével mindenki találkozott már, így aztán nem meglepő, hogy a nők akkor is az ítélkezés széles skálájával néznek szembe, ha „túl” rövid a szoknyájuk vagy „túl” mély a dekoltázsuk (egyes vélemények szerint ilyenkor azon se szabad csodálkozniuk, ha esetleg megerőszakolják őket, hiszen ők maguk tehetnek arról, hogy kihívóan öltöztek fel), de akkor is megkapják a magukét, ha egész testüket elfedik, például burkinit húznak bikini helyett a strandon („minek provokál az ilyen, alkalmazkodjon a helyi szokásokhoz inkább”).
Érdekesség, hogy a férfiak ezzel szemben semmilyen hasonló korlátozással nem kényszerülnek szembenézni:
senki sem piszkálja a nyílt utcán félmeztelenül, egy szál kisgatyában dolgozó építőmunkásokat, ahogyan a teljes testüket és hajukat elfedő arab üzletembereket sem leckézteti senki öltözékük miatt.
Nem mintha ez volna a cél, viszont ebből is szépen kiviláglik, hogy a férfiak egészen másfajta szabadságot élveznek ezen a téren is, mint a nők.
Amit az egyiknek szabad, miért tilos a másiknak?
A nők öltözködését egészen konkrétan behatároló iszlám szent könyv, a Korán szerint a test minél tökéletesebb elfedése a nő érdeke, a muszlim jogtudósok pedig arra hivatkoznak, hogy a férfi sokkal inkább vizuális típus és ösztönlény, mint a nő, ezért aztán a fizikailag gyengébb asszonyállat saját magát védi azzal, ha nem reszkírozza meg, hogy egy ilyen vizuális ösztönlény egyszer ráugorjon, és megerőszakolja.
Hasonló ideológiával érvel a zsidó-keresztény hitrendszerre építő európai kultúrkör is, és az igazából fel sem merül, hogy ezek is olyan vallási és világi törvények, amelyeket a maguk idejében férfiak hoztak, és voltaképpen a saját, erősen megkérdőjelezhető viselkedésüket legitimálják ezzel – ahelyett, hogy inkább a problematikus (mi több, elfogadhatatlan) viselkedést számolnák fel a vallás, illetve az erkölcs és a jog nevében.
A Free the Nipple mozgalom a mellbimbó felszabadítását tűzte ki céljául
A Free the Nipple mozgalom hívei egy szóval sem állítják, hogy az volna az ideális, ha férfiaknak is hasonló ítélkezéssel kellene szembesülniük, mint a nőknek, épp ellenkezőleg: ők azt szeretnék, ha azonos jogok illetnék mindkét nem képviselőit a közterületeken. A mozgalom lényege, hogy Amerika-szerte szűnjön meg az a kettős mérce, amely engedi, hogy a férfiak felső nélkül, a mellbimbójukat is közszemlére téve vonuljanak fel az utcán, míg a nőket a törvény súlyosan megbünteti ugyanezért.
New York, Hawaii, Maine, New Hampshire, Ohio és Texas államok ma már engedélyezik a nők számára, hogy meztelen felsőtesttel tűnjenek fel a nyilvános térben, míg Arizona, Florida, Hawaii, Illinois, New York, Dél-Karolina, Utah, Virginia és Washington csak a szoptatós anyák számára engedélyezi a bimbóvillantást közterületeken. Más kérdés, hogy sokan még ettől a természetes, szexuális mellékzöngét teljesen nélkülöző aktustól is viszolyognak, mintha a szoptatás a céltalan magamutogatás egy speciális válfaja volna.
És ha már meztelenség, a kérdés mindig ugyanaz: kinek a kezében van az irányítás?
Meztelen kép és meztelen kép között is van különbség. Más az, amikor egy arc nélküli nő dús kebleivel adnak el egy parfümöt, és megint csak más, ha egy aktuális szépségideáltól eltérő nő úgy dönt, hogy büszkén kiáll, és megmutatja testét akkor is, ha bőrhiba, sztóma vagy épp túlsúly nehezítette meg eddig számára önmaga felvállalását.
Míg az előbbi során a nő tárgyiasítása történik puszta üzleti érdekből, az utóbbi eset inkább szól az emberi test sokféleségének ünnepéről. Míg az előbbi esetben egy kreatív csapat döntött a megjelenés módjáról, az utóbbi helyzet minden részletében egyéni döntésről szól.
Az tehát, hogy egy aktfotó kapcsán a nő tárgyiasításáról vagy éppen bátor önfelvállalásáról van-e szó, mindig attól függ, hogy kinek a kezében van a döntés, és adott esetben az ahhoz kapcsolódó jogok.
Fellebben a fátyol – a VOUS-lányoknak is akad takargatnivalója
Akad, aki egész életében küzd teste tökéletlenségével. Nehezen megy az elfogadás. A léleknek könnyebb a takargatás. Vagy mégsem? Elérkezhet az a pont, amikor elegünk lesz a kánikulában viselt nadrágból, kézfejre húzott pulcsiból, napszemüvegből, feszes szájú mosolyból. Jaj, meg ne lássa más a hibáinkat! Mi most fellebbentjük a fátylat. Tükör elé perdültünk, kamera elé álltunk. Szembenéztünk önmagunkkal és elengedtünk görcseinket. Tegyétek ti is ezt. Bátran!
Korábbi cikkünket itt olvashatjátok.
A testszégyenítés persze se nő, se férfi esetében nem elfogadható
Azzal együtt, hogy a férfiak meztelensége a médiában sokkal kevesebb ítélkezés táptalaja, mint a nőké, a köztereken pedig büntetlenül tehetik közszemlére akár egész felsőtestüket is, a testszégyenítés természetesen őket is eléri. Ismerek férfit, aki nem szívesen jár strandra, mert szégyelli hófehér bőrét és mackós pocakját, de olyat is, aki amiatt kapott már több érzéketlen, sértő beszólást, mert egy érzelmileg megterhelő, stresszes időszak után alaposan lefogyott, és ezért nem „elég” széles a válla, nem „elég” izmos a karja.
Ahogyan a nőknek is rosszulesik, ha alakjuk miatt kritizálják őket, úgy a férfiaknak is fáj, ha a testük miatt kapnak bántó megjegyzéseket.
A testszégyenítés nemtől függetlenül gáz dolog, érzékeny lelkületű kultúrember tehát mindenképpen egy életre parkolópályára helyezi a hasonló beszólásokat, akár hiányos öltözékű, netán meztelen férfit, akár nőt lát, bármi is legyen a véleménye róla.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
