Egyéb kategória

Magyar kislány lett a legszebb a bulgáriai szépségversenyen!

Egy hatéves magyar kislány bűvölte el a gyermekszépségverseny zsűrijét Bulgáriában. Nyolc ország versenyzőit utasította maga mögé, és útja itt nem ért véget. Görögország, Sanghaj és Dominika színpadai is várnak a kislányra.

vous - 2016.09.01.
Magyar kislány lett a legszebb a bulgáriai szépségversenyen!

A múlt hétvégén megrendezésre került Little King & Queen World gyermekszépségversenyen mini kategóriában győztes Li Tiffany ráadásul három nyelven is tud beszélni. Folyékonyan beszéli a kínai, angol és a magyar nyelvet is, nem csoda hát, hogy a zsűri elalélt tőle. A zsűritagoknak az is tetszett, hogy a kislány könnyen megnyílt a színpadon, ügyesen szerepelt, és helytállt a feladatokban is. Tiffany először vett részt ilyen eseményen, és minden pillanatát élvezte.

Nagyon jól éreztem magam a többi gyerekkel, sokat gyakoroltunk, tanultunk színpadon járni, angolul bemutatkozni. Nagyon jó érzés, hogy nyertem. A legjobban annak örülök, hogy már nemcsak a családom tudja, hogy mit tudok, hanem bármelyik ember láthatja.

Bartalovics Ildikó, a Fashion Kids Hungary vezetője elmondta: a kislány a győzelem után hamarosan újabb világversenyeken bizonyíthat, hiszen továbbjutott egy görög megmérettetésre, valamint Dominikára és Sanghajba is meghívást kapott.

Li Tiffany

Li Tiffany
Forrás:
Bartalovics Ildikó

Tiffany mellett több magyar gyermekmodell is szépen szerepelt: Domonkos Panka viselte a zsűri szerint a legszebb nemzeti ruhát, emellett pedig korosztálya nagydíját is bezsebelte, akárcsak Molnár Gábor.

Gratulálunk nekik, és további sikereket kívánunk!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.