Ha valamiért úgy adódna, hogy errefelé fújna a keleti szél, és az ablakomba szállna Mary Poppins, a papagájfejű esernyőjével meg a szőnyegből készült táskájával, akkor málnalekváros süteménnyel várnám.
Nem ám akármilyennel! Emellett festenék neki egy képet, egy hegyoldallal, ahová besétálnánk, és a hegy mögötti cukrászdában, ami nem látszódna a képen, ennénk egy omlós, olvadós szeletet.
Ülnék vele szemben felnőttként a széken, hümmögve a süti felett, ami amennyire finom, éppen annyira bűntelen is, csak jól megrágnánk, ízlelnénk, aztán szépen eltűnne a szánkban.
Megkérdezném tőle, hogy Mary, a gyerekek tényleg elfelejtik, milyen beszélgetni a széllel és a nappal, ahogy gagyogni kezdenek? Tudom, úgysem válaszolna, csak szuszogna egyet, és bosszantana a mosolyával.
Ha Mary Poppins túlságosan gyermekded számotokra…
…olvassátok el Bloody Mary legendáját a VOUS-lányok tollából – ijesztő felnőttmese tőlünk, nektek!
Íme, egy kis ízelítő: „Bloody Mary történetét sokan ismerik, de többnyire mindenki máshogy: van, aki horrorfilmekből, míg mások városi legendákból. Az, hogy ki is volt valójában, a mai napig nem tisztázott, csupán találgatások léteznek a személyét illetően. A VOUS-lányok elmesélik saját elképezésüket!”
Gyerekként…
Ha gyerek lennék, és ő lenne a dadusom, egyszerre őrülnék meg tőle, és egyszerre imádnám. Elmennék vele Wigg bácsikájához a szülinapján, hogy ragadjon rám valami a nevetőgázból, és lebegjek a plafonon a viháncolástól.
Könyörögnék, hogy menjünk el Corry nénihez gyömbéres kalácsért, és hogy a pénzt Corry néni kabátujjára ragaszthassam. Végtelenül irigyelném őt, hogy az ujjai cukorból vannak, és hogy felnőtt létére a cukros ujját szopogatva aludhat el.
Elmennék Corry nénivel esténként csillagokat varázsolni. Gyerekkezeimmel kitámasztanám a létrát az égre, csirizt dobálnék rá, és felragasztanám a papírcsillagokat, hogy ragyogjanak teljes fényükben. Talán még fel is másznék a létrán, és körbenéznék ott fenn, táncolnék a csillagjegyekkel. Galaxisokat járnék be, és fentről néznék le a Földre, hátha akkor másképp látnám a világot, és mindent megértenék.
Tűzijáték az űrben: így születnek az új csillagok
A NASA egy távoli galaxisról, becses nevén Kiso 5639-ről is olyan képeket készített, mintha tűzijáték lenne az űrben!
A képekért kattintsatok a linkre!
Néha elcsenném Mary iránytűjét, hogy körbeutazzam a világot. Ha túl veszélyes helyre keverednék, Mary mindig megmentene. Szerintem ha a Jumanji életveszélyes tájaira kerülnék, még odáig is elérne a keze, és kihozna onnan, anélkül, hogy végig kéne játszanom a pályát.
Alkalomadtán felmásznék az ölébe, és a fülébe suttognám, hogy Mary, igazán repülhetnénk egyet a papagájfejes esernyőddel. Vagy simán csak elcsórnám tőle, és felszállnék vele, és szállnék, amíg dühösen utol nem érne.
Tanulnék tőle. Azt, hogy hogyan kell riposztosan visszavágni, csodákat észrevenni és varázsolni. Kicsit gyereknek maradni örökké, és megtanulnám felismerni az alapvető életigazságokat.
Felnőttként…
Szóval, most, hogy felnőttként ülne velem szemben a málnalekváros süti fölött, felhoznám neki ezeket a régi emlékeket. Persze megvetően hümmögne csak, szigorúan összeszorítaná a száját, hogy, na, de Andrea, ennek a fele sem igaz! Akkor én nagyon-nagyon komolyan bólintanék, bölcsen, hogy természetesen, Mary.
Aztán megdicsérném a nagyon hiú Mary Poppinst, hogy igazán klasszul néz ki ma, mire végre, valahára megjelenne egy gödör az arcán. És azt mondaná, hogy hozzam a csirizt a spájzból, mert ott van. Ma este csillagokat fogunk varázsolni. Hosszú idő után megint. Mert vannak gyerekek, akik nem felejtenek soha, úgy látszik, én egy vagyok közülük.
Bár ha igazán erősen koncentrálnék Maryre, és végre levenném a szemem az esernyőjéről, akkor látnám, hogy Mary igazából úgy néz ki, mint az anyukám. Csak ő sosem megy el a nyugati széllel.
