Egyéb kategória

Káprázatos! A só bekebelezte a ruhát, ami két évet a Holt-tengerben töltött

Még nem sokszor játszottam el a gondolattal, hogy mi lenne, ha egy ruhát pár évre a tenger alá száműznék. Szerencsére helyettem egy művésznek mégis eszébe jutott, a kísérlet végeredménye pedig egyszerűen elképesztő lett!

vous - 2016.08.25.
Káprázatos! A só bekebelezte a ruhát, ami két évet a Holt-tengerben töltött

Az izraeli művész, Sigalit Landau, legutóbbi projektje során úgy döntött, hogy lemerül a Holt-tenger vizébe és elhelyez ott egy fekete, női ruhát. Az úriember ezt 2014-ben tette, és az azóta eltelt 2 év alatt elkészítette fotósorozatát élete egyik legvarázslatosabb művéről, ami voltaképpen maga a ruha lett. A hosszú idő alatt ugyanis a dresszt több centi vastagon belepték a tengerben is megtalálható sókristályok, mely így megkapta a Sómenyasszony nevet – írja a Lost At E Minor.

Landau különböző időpontokban ellenőrizte a ruhát, így láthatjuk a só kristályosodásának folyamatát is.

Természetesen a fekete anyag káprázatos fehérré változott a rátelepedett só miatt, mi pedig egyszerűen csak ámulunk!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Címkék: #ruha #só #tenger
Ajánlott cikkek