Ugye nektek is vannak olyan gondolataitok, amiket nem mertek kimondani, de legszívesebben a világba kiáltanátok? Most itt a lehetőség, hogy a fehérneműitek mondják el helyettetek azt, ami a szíveteket nyomja!

Az úgynevezett „interjú-bugyikat” azért tervezték, hogy az emberek a titkos üzenetüket ne rejtsék magukba teljesen, hanem inkább hordják egész nap magukon. Két londoni művész, Sophie Chapman és Philippa Taylor olyan fehérneműket tervezett, melyek segítségével az őszinte, kemény, de humoros üzeneteinket elmondhatjuk a nagyvilágnak, anélkül hogy azt valaki meghallaná – írja a Huffington Post.
Elmondták, hogy az ötlet az egyetem utáni álllásinterjúk alatt született meg a fejükben, mikor már nagyon elegük volt a munkakeresésből. Ahogy sok diplomás, először ők is call centerekben és kávézókban dolgoztak, mivel nem tudtak rögtön elhelyezkedni a saját szakmájukban, de pénzre szükségük volt. Azok, akik hasonló cipőben járnak – vagy jártak – biztosan magukra ismernek majd a rajzokból és feliratokból. ITT tudjátok őket beszerezni!
Én egyébként nem is akarom ezt a munkát
A francba ezzel az interjúval!
A kapitalizmus unalmas, akárcsak te
És hát…