Baji Balázs – dacolva az időjárás körülményeivel – elődöntőbe futotta magát 110 méteres gátfutásban.

Baji Balázs nagyszerűen robbant ki a rajt után, annak ellenére, hogy végig szakadó esőben kellett teljesíteni a távot. A szervezők a rajt előtti pillanatokban tanakodtak, kiengedjék-e a gátfutókat, végül elindult a verseny. A versenyzőket a vizes talaj és az eső kevésbé zavarta, ez látszott is.
Baji Balázs végül a második helyen jutott az elődöntőbe, amit magyar idő szerint szerda hajnalban rendeznek. Gratulálunk, és reméljük, ott már jobb idő fogadja a versenyzőket.
Őrült körülmények között, de sikerült elődöntőbe jutni! Nyomjuk!
– írt az Instagramjára feltett képhez Baji Balázs.