Már javában tart az olimpia, amit mindenki érdeklődve figyel, pláne, ha a saját országának sportolója versenyez. Természetesen nem kötelező Rióba utazni, hogy élőben szurkoljatok a kedvenceiteknek, ám ettől függetlenül nyugodtan készíthettek magatoknak olyan kiegészítőt, amit még a helyszínen is megirigyelnének!

Korábban már megmutattuk nektek, hogy vannak olyan „rajongók”, akik akkora lázban égnek, hogy még a körmüket is ötkarikásra festették! Most pedig egy olyan újdonságot mutatunk be nektek, ami a köröm mellé igazán menő szurkolói kellék lehet, és akár ti is elkészíthetitek magatoknak otthon! Ez pedig nem más, mint az olimpiai napszemüveg.
Persze ha boltban szeretnétek megvásárolni egy ilyen napszemcsit, az is megoldható, és természetesen most Rióban könnyen hozzá lehet jutni, de minek indulnátok útnak, és minek utaznátok olyan messzire, ha akár házilag is gyárthattok magatoknak egyet?!
Így készítsétek el:
Megalkotásához nincs másra szükségetek, mint egy körlencsés, keretes napszemüvegre, vékony drótra, ollóra, az olimpiai öt karika színeire szalagok formájában, és pillanatragasztóra.
Ha készen vagytok, ehhez hasonló végeredményt kell látnotok:
Ha sikerült elkészítenetek, szurkoljatok ebben a magyar sportolóknak!
Sok sikert az alkotásokhoz!