5 éves kora óta jár a Szigetre – idén az ő dala a fesztivál hivatalos himnusza. Amikor a Blondie budapesti koncertjén ő lehetett az „előzenekar”, maga Debbie Harry tapsoltatta vissza a közönséggel. Háromszor. Zenei díj, fesztiválfellépés és magazincímlap van a háta mögött. Sorolhatnánk az érdemeit, de kétségtelen, hogy Odett generációja egyik legsikeresebb énekesnője.
Olyan 160 centisre tippelem, törékeny, kecses, a vonásai tökéletesek. Jó ránézni, de tényleg. Napszemüvegben érkezik, panaszolja, hogy az allergia miatt szörnyen néz ki a szeme. Egy pillanatra megmutatja, milyen is az a szörnyen – hát olyan, amivel szemcseppet lehetne eladni nőknek. A hangját ezer közül is felismeri az ember. Nemcsak azt élvezet hallgatni, ahogy énekel, hanem azt is, ahogy beszél. Kevés olyan huszonéves lánnyal találkoztam, aki ennyire tudatában lenne a világnak és a benne elfoglalt saját helyének, mint ő.
Gyakran emlegetnek téged a „kicsit alternatív” jelzővel, pedig számomra egyértelműen popelőadó vagy. Szerinted miért kapod meg ezt olyan sokszor?
Két dologra tudok gondolni, ami miatt úgy alakult, hogy a köztudatban én lettem az „alteros énekesnő”. Az egyik, hogy elzárkózom a médiától, és van egy falam, ami mögé nem engedek be senkit. A másik, hogy mivel nagyon jó szövegírókkal dolgozom együtt, a dalaimnak van mondanivalója – ami néha nem mindenki számára befogadható.
Kell hozzá egy intellektus, hogy az ember valóban megértse, mit is hall tőled. Szerinted hátráltatja az ismertségedet, hogy a szövegeidhez erre szükség van?
Nem feltétlenül. Az egy nagyon jó dolog, ha a dalaim szólnak valamiről, de nem ezen fog múlni a siker. Ha egy számomat játsszák a rádiók vagy valamelyik tévécsatorna, akkor a zeném el fog jutni az emberekhez – és onnantól kezdve, hogy egy dallam belemászott az emberek fejébe, már teljesen mindegy, miről szól maga a szöveg. Örülök, ha értik, de annak még jobban, ha saját/egyéni értelmet ad neki a hallgató.
És mi a helyzet a másik dologgal, a médiával? Kifizetődő döntés elzárkózni előle?
Számomra sosem volt kérdés, hogy mi az, ami a nyilvánosságra tartozik, és mi az, ami nem. Előbbi halmazt képezi a munkám – azaz a zeném –, utóbbit pedig a magánéletem. Nem csókolózom nyilvánosan, nincsenek botrányos nyilatkozataim, nem szülök per pillanat gyereket, és nem árulok el részleteket a magánéletemről. Ha úgy vesszük, velem nem történik semmi olyan, amiről egy tévéműsorban szívesen beszámolnának.
Én nem éreztem soha, hogy 'viszketnék', sosem volt bennem vágy arra, hogy nyilatkozzak, ha épp nincs miről.
Hogy ez kifizetődő-e? Nem az, és erre mostanában, felnőtt fejjel kezdek rájönni. Előadóművész vagyok – az ismertségemből élek. Széles körben pedig leginkább arra lennének vevők az emberek, amit én eddig még nem mutattam meg magamból. Félek is tőle, hogy ez meddig tartható fenn. Lassan el kell kezdenem kicsit másként kommunikálni…
Mit értesz a kicsit másként kommunikálás alatt?
Nekem mindig az volt az első, hogy a zeném révén váljak ismertté, de be kell látnom, hogy ez talán nem elég. Van olyan, hogy az embert a dalai teszik naggyá, szerencsére jó példákat is látok erre, csak bennem mindig felmerül a kérdés, hogy ez vajon mennyi időre elég. Hosszú távon is működőképessé tesz egy karriert? Mert azt látom, hogy aki elzárkózik a médiától, az iránt egy idő után csökken az érdeklődés – legyen bármilyen jó is abban, amit csinál.
Jelen kell lenni folyamatosan, ehhez viszont nem elég jó zenét csinálni.
A színpadon megőrülök. Olyan dolgokat is megteszek, amiket magánemberként nem mernék: ha úgy tartja kedvem, lekapom a felsőmet, vagy ráugrom a tömegre, és crowdsurfölök. Egyetlen pillanat erejéig sincs bennem félelem vagy kétség, egyszerűen csak csinálom, amihez kedvem van. Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy a koncertjeimen nem is vagyok magamnál – és ez a szabadság a közönségnek nagyon tetszik.
Viszont amint véget ér a show, és lejövök a színpadról, visszatérek a szolid, hétköznapi önmagamhoz.
Így a média számára én jelenleg „csak” Odett vagyok, az énekesnő, akinek tök jó dalai vannak – és itt véget is ér a történet. Talán azt a színpadi állapotot kellene kiterjesztenem, és akkor izgalmasabb lennék más szerepkörben is.
Van olyan, amin viszont semmi pénzért sem változtatnál?
A rajongóim felé közvetlen vagyok, és nyitott. Mondjuk úgy, a szó legnemesebb értelmében véve normális vagyok. Ilyen is szeretnék maradni – ezen ha akarnék, sem tudnék változtatni, mert ez a személyiségemből adódik.
