Ruhapróba. A vásárlás legidegőrlőbb része. Tíz felpróbált darabból öt katasztrofálisan áll egy valódi emberi testen, három elmegy, kettő jó lenne – de bizonytalanok vagyunk. Elvigyük, ne vigyük? Ilyenkor általában kikérjük annak az embernek a véleményét, aki velünk tart a maratoni shoppingoláson – csakhogy nem mindegy, ki ez az ember. Eláruljuk, ebben a helyzetben kinek a véleményére nem érdemes adni, azaz kik azok, akikben nem bízhattok.
Állítólag mi, nők szeretünk vásárolni. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én az új ruhákat szeretem – nem magát a vásárlást. A vásárlás nyűg. Egy basic darabért is rengeteg üzletet végig kell járni, ha az ember a tökéleteset keresi árban, fazonban, szabásban, méretben. A próbálásról pedig ne is beszéljünk…
A próbafülkében felfokozott érzelmi állapotba kerül az ember: izgalommal vegyes kétségbeesés lesz úrrá mindenkin.
Ritkább esetben egyértelmű a helyzet, hiszen vagy jó az adott farmer/póló/pulcsi/szoknya, vagy nem. Vannak viszont bonyolultabb szituációk is, amikor az ember valamiért nem tud dönteni. Ilyen esetben – megerősítést remélve – az ember kikéri mások véleményét. Csakhogy van pár ember, akitől nem érdemes őszinteséget várni!
Eladó
Kezdjük a legnyilvánvalóbbal. Az eladó – mint ahogy azt a neve is mutatja – dolgokat ad el másoknak. Ez a célja. Azaz, ideális esetben mindent meg fog tenni azért, hogy a kiválasztott ruhadarabbal a kasszáig fáradjatok. Amióta a multik átvették az uralmat a kisebb üzletek felett, egyre ritkább az ilyen ruhabolti alkalmazott, de még ezekben az üzletekben is akad egy-egy önjelölt puzsérróbert, aki akkor is elmondja a véleményét, ha senki nem kérdezte. Kilépek a próbafülkéből, hogy egy másik tükörben is megnézzem magam, és már oda is szól három méter távolságból:
Húúú, nagyon csinos!
A taktika egyébként vérprofi: első lépésként jelzi, hogy az épp rajtunk lévő cucc tökéletes, majd azzal próbál meg őszinte kritikusnak tűnni, hogy hosszasan kifejti, kiknek nem ajánlaná az adott darabot. Ezek a robik általában azzal vágják el nálam magukat, hogy a mellettem próbáló illetőt is ugyanígy dicsérik. Még akkor is, ha a mellettem lévő delikvens soha életében nem nézett még ki olyan rosszul, mint abban a bizonyos felpróbált ruciban.
Pasi
Aki járt már női ruhaüzletben, látott már a próbafülkéknél megtörve várakozó férfiakat. Ezeknek a férfiaknak a vállán világnyi teher van. És higgyétek el, nemcsak az a bajuk, hogy 120 üzletet kellett aznap végigjárniuk. A próba során olyan dologban kérik ki a véleményüket, amiről általában fogalmuk sincsen.
Számukra az a kérdés, hogy „na, milyen?”, felér az orosz rulettel: ha nem jól válaszolnak, akkor végük.
Márpedig úgy kell megnyilvánulniuk, hogy azon ne legyen fogás. Ha valamire azt mondják, nem jó, azzal könnyen elindíthatják a további kérdések lavináját: „Kövér vagyok benne? Kövér vagyok, igaz? Ha vékonyabb lennék, jobban állna szerinted?”
Ezért inkább biztonsági játékosok, és azt mondják: „Csinos! De neked minden jól áll.”
Barátnő
Figyelem, megosztó kérdés következik: a jó barátnő őszinte vagy tapintatos?
Ez a kérdés két csoportra osztja az embereket, és ti csak abban lehettek biztosak, hogy ti magatok melyik tábort erősítitek. Hogy a barátnőtök melyik csapat tagja, azt 100%-os biztossággal sosem tudhatjátok. A szerkesztőségben például van olyan, aki kegyetlenül megmondja, ha valami felvéve borzalmas – de van olyan is, aki rezignált nyugalommal bólintana rá a legnevetségesebb darabra is, ha a viselője abban érezné jól magát. Épp ezért érdemes némi kritikai érzékkel kezelni mások véleményét.
Biztos tudjátok, mennyibe kerül a kedvenc pólótok? Többe, mint gondolnátok!
Bármikor is hagyta el a szátokat utoljára az a mondat, hogy nincs egy göncötök sem – tévedtetek: négyszer annyi ruha lóg a gardróbotokban, mint amennyi anno édesanyátok szekrényében volt. Ha egyetlen pamutpóló előállításához 2700 liter vizet használnak fel, akkor vajon a ti teljes ruhatáratok mekkora ökológiai lábnyomot hagy maga után?
A teljes cikket itt olvashatjátok el.
Próbafülke
Próbafülke és próbafülke között óriási különbség van. Van, ahol öröm tükörbe nézni – és van, ahol meghalni támad kedvem. A tükör, a világítás, a hátunk mögött lévő függöny színe rengeteget számít – és bizony egyik sem fogja azt az élethű végeredményt visszaadni, mintha otthon néznétek meg magatokat. Én le szoktam fotózni magam ilyenkor – de valljuk be, a fényképek sem garantálják, hogy élethűen adják vissza a látottakat.
Saját magatok
Miközben minden észrevétel ahhoz a felismeréshez vezetne, hogy csak magatokban bízhattok, van egy rossz hírem: tévedtek.
Annyi gyönyörű nőt látok magam körül, akik túlságosan kritikusak saját magukkal szemben!
Annyi csodaszép lányt látok ruhát próbálni, majd a tökéletes darabra is fintorogni, mondván, hogy kövérít. Szerintem mi, nők túl szigorúak vagyunk magunkhoz. Szépek vagytok és csinosak – ne hagyjátok, hogy a fejetek bármi mást mondjon! Tudni kell nemet mondani bizonyos darabokra, de tudni kell szeretni is magatokat! Ami szerintetek borzalmasan áll nektek, azon én – és még ki tudja, hányan – csak ámulok.
