Egyéb kategória

Ez az önállósodás 4 fajtája – ti melyik csoportba tartoztok?

Mindenki másképp éli meg a szülőktől való elszakadást. Joggal mondhatnánk: ahányan vagyunk, annyiféleképp megyünk át ezen, de ez így nem teljesen igaz. A tudósok ugyanis 4-féle típust különböztetnek meg a szülőktől való függetlenedés tekintetében. Csekkoljátok le, ti melyikbe tartoztok!

vous - 2016.07.24.
Ez az önállósodás 4 fajtája – ti melyik csoportba tartoztok?

Lehet, hogy úgy érzitek, huszonévesen már nem kéne a szüleitekkel élnetek. Hiába van munkátok, saját keresetetek, mégis valami hiányzik: a teljes önállóság. Ám nem kell, hogy kellemtlenül érezzétek magatokat emiatt, nagyon sokan járnak ugyanebben a cipőben. De eljön majd a ti időtök is! Addig is nézzetek utána, melyik csoportot erősítitek önállósodás szempontjából! Ugyanis egy tanulmány szerint négy kategóriába lehet sorolni a fiatalokat aszerint, hogyan élnek fiatal felnőttként – írja az Upworthy.

Teljesen függetlenek

A fiatal felnőttek nagyjából 28 százaléka tartozik ebbe a csoportba. Vagyis ha teljesen önállósodtatok és semmi támogatást nem kaptok már otthonról, büszke tagjai lehettek ennek a tábornak.

Forrás:
pexels.com

Többé-kevésbé támogatottak

Nagyjából 23 százalékot sorolhatunk ebbe a táborba. Ha még otthon éltek, mindenféle családi támogatással a hátatok mögött, akkor bizony ezt a csoportot erősítitek. Lehet, hogy nem érzitek magatokat még önállónak, de sosem késő ezért tenni!

A „lakótársak”

A fiatalok negyede alkotja ezt a réteget. Ha ti is köztük vagytok, anyagilag már egyenesben vagytok, de még otthon, a szüleitekkel éltek. Na, ekkor töltitek be azt a bizonyos lakótársi, de egyben gyerek szerepet is.

Forrás:
pexels.com

Szabad tartásúak

Szintén majdnem a fiatal felnőttek negyede tudhatja magáénak ezt a megnevezést. Akkor vagytok szabad tartásúak, ha már elköltöztetek otthonról, saját keresettel bírtok, de még mindig szoros érzelmi kötelék van köztetek és a szülői házban lévő szobátok között.

Ha szeretnétek otthonról elszabadulni és végre a saját pénzetekből élni, ezekre a kérdésekre mindenképp készüljetek az állásinterjú előtt!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék
Világ
Eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék
vous - 2026.04.09.
Megjelent a KPMG „See it differently” tanulmányának első része, amely részletesen bemutatja, hogyan készülhetnek fel a cégek a 2026 nyaráig bevezetendő EU-s bértranszparencia-irányelvre. A tanulmány körüljárja a globális munkavállalói mobilitás jelenlegi legfontosabb kérdéseit és kihívásait, valamint az aktuális trendeket is.

Otthon

Zöldfalak: a természet kapcsolata a beltéri környezettel
Otthon
Zöldfalak: a természet kapcsolata a beltéri környezettel
vous - 2026.04.11.
Érezted már, hogy a zöld növények milyen sokat adhatnak a mindennapjaidhoz? A zöldfalak nem pusztán esztétikai elemek, hanem összekötik a természetet az ember alkotta világgal. Egy-egy ilyen fal megváltoztathat egy helyiséget, legyen az otthoni nappali, iroda vagy egy kávézó enteriőrje. Az élő, természetes textúrák nem csupán látványosak, hanem hozzájárulnak a békés, kiegyensúlyozott élethez.