A brazil hatóságok letartóztattak csütörtökön 10 embert azzal a gyanúval, hogy terrortámadásra készültek az augusztus 5-én kezdődő olimpiai játékok alatt.

A letartóztatottak nem voltak az Iszlám Állam tagjai, de állítólag fel akarták venni a kapcsolatot a terrorszervezettel. A csoport tagjai mindannyian brazilok – mondta Alexandre Moraes igazságügy-miniszter. A szövetségi rendőrség Parana államban csapott le a csoportra – írja a BBC.
A CNN úgy tudja, hogy nem volt egyetlen meghatározott célja a csoportnak, de az igazságügyi minisztérium jelenleg is vizsgálja a letartóztatottak telefonjait és számítógépeit. Moraes szerint a csoport nem szervezett terroristasejt volt.