Egyéb kategória

Fáj a fejetek szex közben? Nem vagytok egyedül!

Volt már veletek olyan, hogy összebújtatok a párotokkal, minden jól ment, aztán egyszercsak BUMM, mindent tönkretett a hirtelen jelentkező fejfájás? Jobb, ha már most megnyugtatlak benneteket azzal, hogy nem vagytok egyedül. A rejtélyes, szex közben jelentkező fejfájás ugyanis százból egy embert érint, és most az is kiderült, hogy mi okozhatja!

vous - 2016.07.13.
Fáj a fejetek szex közben? Nem vagytok egyedül!

Ha nektek is tette már tönkre a semmiből előtörő fejfájás a romantikus estéteket, biztos kíváncsiak vagytok arra, hogy mi okozhatja ezt a rettenetet. Szóval mi is ez a jelenség? A szex közben jelentkező fejfájás, vagy becses nevén coital cephalalgia, szinte mindig orgazmus előtt vagy után jelentkezik, szóval mondanom sem kell, igazi hangulatgyilkos.

Jó hír számunkra viszont, hogy inkább férfiaknál jelentkezik, mint nőknél. Vannak, akik rendszeresen tapasztalják intim együttlétek során, mások csak egyszer életükben, de a kutatások szerint száz emberből egy ismeri az érzést – írja a Self.

Léteznek viszont módszerek, melyekkel megelőzhetjük a semmiből jelentkező, sajgó fájdalmat, ugyanis a fejfájást gyakran okozza magnéziumhiány. Szóval ha nem szeretnétek, hogy tönkretegye az élményt, fogyasszatok rendszeresen mandulát, kesudiót, avokádót, és minden olyan élelmiszert, ami magnéziumban gazdag.    

Forrás:
Istock

Habár a legtöbbször az orgazmus közbeni fejfájások teljesen ártalmatlanok – csak épp baromi kellemetlenek –, érdemes mindenkinek ellátogatni az orvoshoz, aki tapasztal ilyet, ugyanis a fejfájás számtalan dolognak lehet a tünete. Nagyon ritka esetben például a nemi szervek problémáját is mutathatja – erről pedig biztosan ti is tudni akartok.   

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.