Egyéb kategória

Megszakadt a szívünk: otthonát és állását is elvesztette ez a cica

Ma már teljesen megszokott, ha az emberek a lakásukban tartanak kis állatokat, főleg, ha kutyáról vagy macskáról van szó. Sőt gyakran intézményeknek is lesz saját házi kedvencük. Ám egy texasi polgármester élő Gruként úgy döntött, kihúzza a biztos talajt egy cica alól.

vous - 2016.06.30.
Megszakadt a szívünk: otthonát és állását is elvesztette ez a cica

White Settlementben kirúgták „állásából” és otthonából a helyi könyvtár cicáját, aki 6 évig élt az épületben a könyvek között – írja a Bustle. A macska a Browser névre hallgat, és egy menhelyről került az intézménybe, ahol nyugalom és persze sok szeretet vette körül.

Most azonban a városi tanács döntése miatt ismét otthont keres. A hányatott sorsú állatka a település polgármesterétől július 14-ig kapott haladékot a kiköltözésre. Mivel a cica több éve lakik már a könyvek társaságában, ha találnak majd helyet neki, akkor is vissza akar majd szökni, így a kirúgással komoly veszélyeknek van kitéve, és az életét is kockáztatják. Ennek ellenére a polgármester szerint:

A városházában és a városi könyvtárban semmi keresnivalója nincs állatoknak.

Objektum doboz

Objektum doboz

Szerencsére sokan nem értenek egyet a városvezetéssel, így már több mint 800 ember aláírta azt az online petíciót, ami a macska maradását támogatja. Így még nincs minden veszve, július 12-én újra tárgyalják Browser ügyét.

Címkék: #könyvtár #macska
Ajánlott cikkek