Egyéb kategória

A telefon kamerája mutatta ki a ritka rákfajtát egy kisbabán

Nem is gondolnánk, milyen szörnyű betegségek léteznek, amik addig nem is tűnnek fel, amíg be nem üt a baj. Pedig néha nagyon könnyű lenne kimutatni őket, mint például Noah esetében, aki egyévesen vesztette el egyik szemét.

vous - 2016.06.27.
A telefon kamerája mutatta ki a ritka rákfajtát egy kisbabán

Noah Shaw mindössze egyesztendős volt, mikor jobb szemét eltávolították az orvosok, pedig a műtét megelőzhető lett volna. A kisfiút a rák egyik ritka fajája, a retinoblastoma támadta meg, és mire orvoshoz került, a szemét már nem lehetett megmenteni. A szomorú eset nem hagyta nyugodni a gyermek édesapját, aki elkezdte kutatni, milyen jelekből vehették volna észre korábban a bajt. Így jutott eszébe, hogy bizony voltak telefonnal készített fotók Noah-ról, amelyeken furcsa volt a kisfiú szeme.

Az emberek szeme sokszor pirosan világít a képeken, de Noah esetében ez más volt: csak az egyik szeme volt piros, a másik fehéren fénylett, ez pedig már a baba 12 napos képeinél megjelent. Mint kiderült, ez a súlyos betegség egyik jele volt, és ha már ezekben a korai napokban orvoshoz vitték volna a kisfiút, akkor megmenthették volna a szemét.

Forrás:
upworthy.com/facebook

Noah ma már 7 éves és jól van, de az édesapja sosem nyugodott meg, éppen ezért – saját tapasztalatukból okulva – készített egy ingyenes applikációt, ami a CRADLE (ComputeR Assisted Detector of LEukocoria) nevet kapta. Egy amerikai főiskola végzős hallgatóinak a segítségével alkotta meg az appot, ami Androidon és iPhone-on is elérhető.

Az alkalmazás abban segít a felhasználóknak, hogy megkeresse az összes olyan fotót, amin esetleg fehér szeme van a képen szereplő embernek. Ha az app talál egy ilyen képet, kidobja és figyelmeztet arra, hogy érdemes orvoshoz fordulni.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.