Egyéb kategória

A Kacsameséktől Rory és Dean aktusáig – amik miatt igazságtalanul korán nőttünk fel

Mint egy, a kényelmes és megszokott álomvilágunkat megtépázó hatalmas ciklon, időről időre kénytelenek vagyunk szembenézni azokkal az eseményekkel, amik kirángatnak kényelmes komfortzónánkból, alapjaiban forgatják fel otthonainkat és tönkretesznek mindent, amiben addig gyermekien hittünk. Pusztító viharos erejüktől a mi generációnk sem volt védett. Összeszedtem azokat a villámként belénk hasító élményeket, amelyek miatt a mi generációnknak igazságtalanul korán kellett felnőnie.
vous - 2016.06.01.
A Kacsameséktől Rory és Dean aktusáig – amik miatt igazságtalanul korán nőttünk fel

1. A Walt Disney-effektus

A legjellegzetesebb generációnk tudattalanján ejtett kollektív seb a Kacsamesék ikonikus befejezése volt Antall József halálakor. Az internet szociális fórumainak széleskörű elterjedésével ez, az addig félig magunkban eltemetett emlék fájóan tört elő szinte mindenkiből, amikor az iWiWen megalakult a „Néztem a kacsameséket Antall József halálakor” csoport.

Ha valaki esetleg nem tudná, a minden vasárnap délután négykor (időnként ötkor) kezdődő egyórás Walt Disney-összeállítás volt a köztelevízióban elérhető legszínvonalasabb és leghosszabb elérhető rajzfilmadás, amit egyszerűen mindenki nézett. Egyben időzítése miatt ez volt a boldog hétvége jelképes záróakkordja, ezután már semmi jó nem várt ránk, csak a borzalmas fürdés, lefekvés és a másnap reggel kezdődő iskola nyomasztó súlyának vállunkra nehezedő terhe. Antall József halála – Isten nyugosztalja – olyan szerencsétlen időpontban történt, hogy emiatt gyászszünettel félbeszakították az éppen futó Kacsamesék-epizódot, és aztán nem is adták le ismét, és ez nekünk, gyerekeknek olyan fájdalmasan igazságtalan tragikum volt, amit azóta sem tudok feldolgozni.

A haláleset miatt megrendült szüleim azzal kommentálták a gyászképernyő előtt a Kacsamesék folytatásáért bömbölő gyermekeik látványát, hogy „legalább őszintén megsiratják szegény Antall Józsefet”. A legrosszabb az egészben, hogy az egyik ismerősöm annyira elkeseredett kisgyerekként, hogy valahogy sikerült kisírnia a szüleiből, hogy ne kelljen iskolába mennie másnap, és megnézhesse a hétfő reggeli ismétlését a sorozatnak. Az igazi tragikum azonban itt következett: abban a pillanatban, amikor fél nap elteltével már végre kiderült volna, hogy mi történik Dagobert bácsi bálnájával, az ismétlés adását is félbeszakították a tegnapi gyászképernyővel. Utólag áldom a szüleimet, hogy aznap nem engedték, hogy otthon maradjak, ezt az indokolatlan kétszeres traumát nem is tudom, hogyan éltem volna túl. :((

2. Amikor Rory lefeküdt Deannel a Szívek szállodájában

Forrás:
Youtube

Rory, miért tetted????!!!!

A Szívek szállodája minden időkben a kedvenc televíziós sorozatom volt, még férfiszemmel is imádtam minden egyes részt. Lorelaiba azóta is annyira szerelmes vagyok, hogy egyszer megláttam egy lányt a villamoson, aki hasonlított rá, és szakítanom kellett a barátnőmmel, mert rájöttem, hogy még nem vagyok túl az egészen.

Mindenki, aki ismeri a sorozatot egyetérthet velem abban, hogy a legborzasztóbb rész az volt, amikor Rory szinte a semmiből elvesztette a szüzességét az akkor már HÁZAS expasijával, a színtelen-szagtalan béna Deannel. Nemcsak hatalmas csalódást okozott ezzel édesanyjának és a nézőknek, de tönkretett egy működő házasságot is. Rory, jólelkűséged és motiváló elhivatottságod mindig inspiráció volt számunkra, és ezzel örökre tönkretettél bennünk mindent, ami szent, azóta alig tudok megbízni a nőkben, kösz a nagyon nagy semmit!

Azóta minden alkalommal, amikor szóba kerül, hogy melyik volt életem legrosszabb szexuális élménye, pontosan tudom a választ: amikor Rory lefeküdt Deannel.

3. A Dragon Ball betiltása

Forrás:
Facebook / Gilmore Girls / Pengebacsi

Ifjú kamaszkorom meghatározó rajzfilmsorozata volt a Dragon Ball, évadokon keresztül rohantunk haza a suliból, hogy még edzés, zongoraóra és a délutáni elfoglaltságok előtt megnézhessük gyorsan Songoku újabb küzdelmét valamely elképesztő gonosz ellen, szigorúan órákig kimerevített állóképekben. A sorozat nem volt túl mozgalmas, egy epizód húszperces volt és csak egy-két percnyi, vagy még rövidebb szeletét mesélte el a gigászi küzdelemnek. De talán éppen ez volt az oka, hogy a fél éven át elhúzódó harcok és kalandok olyan nagy, izgatott várakozást keltettek bennünk, gyerekekben.

Mint mondtam, a Dragon Ball évekig a mindennapjaink része volt, Songokuval és Songohánnal nőttünk fel, együtt küzdöttünk a gonosz ellen, együtt kerestük a sárkánygömböket, és együtt vártuk napról napra a következő izgalmas fordulatokat. A Dragon Ball számunkra szent volt és sérthetetlen. Aztán persze egyszer csak rájöttek, hogy nagyon erőszakos a sorozat, és korhatározni kéne, illetve levenni a gyerekek számára szóló műsorsávból.

És egyik napról a másikra kegyetlenül vége szakadt évek óta tartó közös kalandjainknak. Akkoriban az internet még gyermekcipőben járt, a mai fiataloknak nehéz lehet elképzelni, hogy egyszerűen indokolatlanul nagy kiadások nélkül (amire a szüleinket úgyse tudtuk volna rávenni, mivel a sorozat megkapta az „erőszakos” billogot) egyszerűen nem tudtuk megnézni a folytatást. Azóta sem láttam egyetlen részt sem.

Viszlát, Songoku, régi barátom, remélem, minden jól alakult veled azért a végén. :(((

4. Britney Spears

Abból, hogy mit jelentett számunkra gyermekkorunkban a maga konszolidált szexiségében szűzi ártatlanságát mindig hirdető hősnő végleges bukása, egyszerűen nem tudok egy-egy részletet kiemelni. Britney Spears generációnk tinédzserlányainak elképesztő bálványa, és a fiúk eltitkolt vágyainak szinte első számú tárgyaként úgy volt tökéletes, ahogy volt. Az ő fokozatosan leépülő csillaghullása rá kellett, hogy ébresszen minket: az élet igazából egyáltalán nem egy szép és vidám dolog, és mindig minden csak egyre rosszabb lesz. Ahogy a régi internetes mondás tartja:

Lehetnek rossz időszakok az életedben, de soha nem lesz semmi olyan rossz, mint Britney 2007-ben.

5. Leo meghal a Titanic végén

Leonardo DiCaprio számomra annyira meghalt a Titanic végén, hogy utána azt is nehezen tudtam feldolgozni, amikor váratlanul feltűnt valamelyik másik filmben. Csak zavartan bámulta a televíziót és azt mantráztam magamban, hogy „ez nem lehet ő, hiszen meghalt a Titanic végén”. Miért, Rose??! Simán felfért volna arra az ajtóra! Komolyan, sírni tudnék.

6. A 7:1

Forrás:
Facebook / Titanic / Pengebacsi

12 éves voltam a 7:1-nél, a futball iránti kezdeti érdeklődésem csúcsán. Ez volt az én generációm 6:3-ja, még mindig nehezemre esik róla beszélni. Folyamatosan mentek az alkudozások otthon édesapámmal, hogy meddig maradhatok fent megnézni a hét közbeni meccseket, mivel másnap iskolába kellett mennem. Az általános vezérelv szerint az első félidőt még nézhettem az esti mérkőzésekből, de néha már közben elküldtek a szobámba. A 7:1 a francia labdarúgó-világbajnokságra való kijutásért lejátszott egyenes kieséses pótselejtező mérkőzése volt, a jugoszláv válogatottal.

Megnéztünk minden meccset édesapámmal, amíg továbbjutottunk a pótselejtezős helyre, volt, amelyiket élőben is, ezért semmit nem vártam jobban, mint azt, hogy utolsó akadályként megküzdjünk a jugoszláv válogatottal. Soha nem fogom elfelejteni, hogy elhúzódott aznap az edzés, és mire hazaértem, már tíz perce tartott a várva várt meccs. Amikor hazaértem, édesapám rám parancsolt, hogy azonnal feküdjek le, nem engedi, hogy nézzem a meccset.

Nem akarta, hogy ez a vérfagyasztó emlék maradjon bennem a magyar válogatottról. Mikor megkérdeztem, hogy mennyi az állás, akkor tudtam meg, hogy tíz perccel a meccs kezdete után már 0-3-ra vezettek a jugoszlávok.

Sírva mentem a szobámba, egyrészt a kudarc miatt, másrészt, mert nem engedték, hogy nézzem a mérkőzést. Szokás szerint az ágyamban fekve hallgattam végig a meccset, a riporter hangos kommentárjaiból és édesapám reakcióiból próbálva kilogikázni magamban az állást. Amikor elaludtam, már tudtam, hogy 1-7-re nyertek a jugoszlávok. Ez az élmény évtizedekig meghatározó volt a magyar labdarúgásban, és a mi hozzáállásunkban is, de hála Istennek nem vette el végleg a kedvünket a futballtól.

Azóta most először jutottunk világeseményen pótselejtezős helyre, éppen ezért felfokozott várakozás volt bennem, és nem titkoltan valahol nagyon féltem a súlyos vereségtől. De a sors ezúttal kegyes volt hozzánk, ki tudtunk lépni a múlt lehúzó árnyékából, és életem második pótselejtezős mérkőzésén oda-vissza megvertük Norvégiát. Valahol itt tört ki belőlem az a gyermeki öröm, ami az 1997-es meccs óta lappang bennem, mióta 1:7-re kikaptunk Jugoszláviától. Szóval most semmit nem várok jobban, mint a labdarúgó-Európa-bajnokságot.

Generációnknak kemény élete volt és sok ciklon edzett meg minket, míg ezen események hatására talán igazságtalanul korán felnőttünk. De hála Istennek mindig várnak ránk újabb csodák, újabb álomvilágok, amiket felépíthetünk magunknak, ahol otthon lehetünk, hogy aztán végül keserűen újra és újra csalódjunk bennük.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Így csökkentsük a nyári meleget a lakásban – a privátszféra megvédésével!
Otthon
Így csökkentsük a nyári meleget a lakásban – a privátszféra megvédésével!
vous - 2024.06.29.
Itt a nyár, a hőség, mégsem szeretnénk egész nap a klímát használni. Jó ötletnek tűnik kinyitni az ablakot és szinte tárva-nyitva hagyni a lakást, házat, de ez sem mindig megoldás. A privátszféra sem utolsó szempont ugyanis. Szerencsére csökkenthetjük úgy is a lakás hőmérsékletét, hogy nem kell folyamatosan klímázni, és a magánéletünket is megvédhetjük a kíváncsi szemektől.