Egyéb kategória

Így lett mindenkinél előbb holdjáró cipőm – mese a gyerekkorból

Nem követtem én még gyerekként a trendet, akkor jobban érdekelt az, hogy egy csomag szotyi kijön-e még a zsebpénzemből, mint az, hogy milyen gönc lóg rajtam. Mégis, 10 évesen, mikor berobbant a köztudatba a holdjáró cipő, nekem volt először a kortársaim között.
vous - 2016.05.25.
Így lett mindenkinél előbb holdjáró cipőm – mese a gyerekkorból

Akkoriban még nem létezett az a jelenség, hogy még a totyogni sem tudó gyereket is mini felnőtteknek öltöztetnek, így az éppen divatba jövő dolgok nagyjából a 15 éveseken kezdtek megjelenni. Igen ám, de én lábügyileg mindig pont ennyivel előrébb jártam, mivel irdatlan mértékben nőtt a lábam, és komolyan tartottam tőle, hogy sosem fog megállni a növekedése.

Ez a lábpara olyan szinteken mutatkozott meg, hogy anyukám, mikor a cipőboltban jártunk, a gyerekrészlegen már kanyarodott is ki velem az ajtón, mert az én méretemben nem volt semmi, ami meg jó lett volna, az „nem gyerekre való”. Szerencsére nekem tetszettek a felnőtteknek való cipők. A magas sarkak olyan menők voltak, és szimpatikus volt az az elképzelés, hogy nemcsak talphosszban nő a lábam, hanem lábszárhosszban is. Igen, erre alapult később a magassarkú-függőségem is, mert ugye, a magas sarok optikailag kisebbíti a lábat. Kit érdekelt, hogy nem egészséges?! Apropó, láttátok már az internet legszebb magas sarkúit?

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.