Egyéb kategória

Kiss László tettestársa nem kér bocsánatot, inkább perel

Újabb fordulatot vett az ötven évvel ezelőtti nemi erőszak története. Kiss László bocsánatot kért egykori áldozatától, Takáts Zsuzsannától, de tettestársai közül Várszegi Lajos továbbra is hallgat, Lantos László pedig perrel fenyegetőzik.
vous - 2016.05.13.
Kiss László tettestársa nem kér bocsánatot, inkább perel

A férfi a Borsot készül beperelni, mert a lap lehozott egy levelet, melynek végén az író egykori áldozatok jelentkezését várja, akik közt „biztos voltak fiúk is, nekik még nehezebb erről beszélni.” Lantos László erre így reagált:

Engem becsületemben megsértettek azzal, hogy a leírtak szerint homoszexuális vagyok.

Az egykori sportoló ezért a Borsot személyiségi jogok megsértése és becsületsértés miatt perli, valamint a rendőrségen is feljelentést tesz.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.