Egyéb kategória

Bámulatos képeken mutattátok meg, mennyire hasonlítotok az édesanyátokra

Május első vasárnapja van ma. Mindannyian tudjuk, hogy ez a nap csakis az édesanyákról szólhat. Felneveltek és támogattak minket, és habár akaratlanul is, de egy kicsit önmagukra formáltak bennünket. Beküldött képeitek alapján pedig kijelenthetjük, van, hogy kiköpött másai vagyunk annak a csodálatos embernek, aki a világra hozott bennünket.
vous - 2016.05.01.
Bámulatos képeken mutattátok meg, mennyire hasonlítotok az édesanyátokra

Sokszor töprengek azon, vajon hol tartanék, ha anyukám nem lenne. Valószínűleg sehol, hiszen ő az egyetlen biztos pont az életemben. Nem hiába becsülöm és tisztelem őt úgy, mint ahogy senkit mást.

Nemrégiben született egy cikk tőlünk, VOUS-lányoktól, melyben, mint egy időutazást megélve, összehasonlítottuk saját képeinket édesanyáink egykori fotóival. Kétség sem fér hozzá, minden esetben találtunk párhuzamot anya és lánya külseje között. Ha esetleg lemaradtatok volna róla, itt olvashatjátok el újra a cikket.

A mókának azonban itt korántsem volt vége, hiszen mindezek után hozzátok fordultunk. Szépségszakértőnk, Takács Nóra tőletek is bekérte az összehasonlító fotókat. Köszönjük a sok képet és történetet, amit elküldtetek nekünk! Egyszerűen bámulatos volt a felismerés, hogy bizony, ti is élő példái vagytok annak, mennyire is hasonlítunk az édesanyáinkra.

Következzenek a fotók, amiket ti küldtetek nekünk:

Beatrix ezzel a zseniális képpel mutatta meg, mennyire hasonlít az anyukájára

Forrás:
Szilágyi Beatrix

Melinda és kislánya is teljesen egyformák

Forrás:
Mészárosné Garai Melinda

Anya, lánya és húga – Anna küldte ezt a szuper képet

Forrás:
Olasz Anna

Éva leginkább a nagymamájára hasonlít

Forrás:
Képíró Eszter Éva

Lídia és anyukája között is észbontó a hasonlóság

Forrás:
Nagyidai Lídia

Bianka is tiszta anyukája

Forrás:
Poncsák Bianka

Melinda ezen a képen hasonlít nagyon az édesanyjára

Forrás:
Lakner Melinda

Fantasztikus a hasonlóság Elsa és az anyukája között

Forrás:
Siegel Elsa

Köszönjük a képeket, boldog anyák napját kívánunk mindenkinek!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.