A régi magyar slágerek nélkül nincs retro party, nincs házibuli, de még esküvő sem – sőt, dugóban várakozni sem lehet anélkül, hogy valamelyik rádió le ne adjon legalább egy örökzöld klasszikust. Nem csoda, hiszen a fülbemászó dallamokat és dalszövegeket mindenki imádja: de vajon a refrénen kívül is képben vagytok a szövegekkel?

Emlékeztek még tinikorotok meghatározó divatmárkáira? Ó, mi nagyon is emlékszünk, ezért összedugtuk a fejünket, és elhoztuk nektek a régi kedvenc márkáinkat, amelyek közül sok még ma is létezik, és előszeretettel hordjuk őket. 

Nem, mi tiniként nem csavarogtunk, mi suli után levágódtunk a tévé elé, és néztük a kimondottan nekünk való sorozatokat, műsorokat. Emlékeztek még ezekre a magyar tévés produkciókra?

Manapság szinte már elvárás, hogy minden ember okostelefonnal a kezében élje az életét, aki pedig nem így teszi, arra furcsán nézünk. Hogyan lehet kibírni, hogy ne nézegessük a Facebookot a metrón? Hogyan lehet, hogy ne írjunk rá Messengeren a barátunkra a találka előtt, hogy merre jár? Ha belegondoltok, ezek nélkül tényleg furcsa lenne az életünk. 

Kislányként nem hercegnők voltunk. Nem kellett a fejünkre korona, a derekunkra pörgős szoknya. A kosztümös filmek – leginkább a Sissi – bűvöletében élve földig érő ruhákat akartunk, Anne Shirley-nek köszönhetően tanítónők akartunk lenni, de a Váratlan utazás szereplőivel is szívesen azonosultunk. Nagymamám hetvenes években viselt, számunkra földig érő ruhái tökéletesen alkalmasak voltak arra, hogy lehetségessé váljon, amire vágytunk: az időutazás. Nem csak mi játszottunk ilyet, de velünk ellentétben Mariell Felicitas nem nőtte ki a szenvedélyt, hogy egy-egy ruhadarab segítségével a régi időkbe utazzon vissza.

Pillanatok alatt elrepül az idő. Olykor eltelik 15 év, de olyan, mintha csak tegnap jött volna ki az a film, tegnap lett volna az a híres performansz, és sorolhatnám. Sorolom is.

Imádjuk a '90-es évek dolgait, imádjuk a visszatérő trendeket, imádjuk nézni az akkori meséket, egyvalamiről viszont elfelejtkeztünk. Viccesen: elfelejtettük az elfeledett zenéket a gyerekkorunkból. Ezek jönnek most.

Emlékeztek még a jó kis MSN-es időszakra? Rohantunk haza a suliból, hogy aztán otthonról tudjunk dumálni a barátainkkal, nem számított, hogy percekkel azelőtt váltunk szét. Megannyi fura szmájli, animáció és társai boldogítottak minket ebben az időszakban. Annyi rövidítést használtunk, hogy ha édesanyáink bele akartak volna olvasni a naplózott beszélgetésekbe – igen, mert még naplóztuk is nagy részét, hogy később legyen min röhögni –, akkor nem sokat értett volna az egészből.