Egyéb kategória

Olvadozunk: kislányaikkal teáznak a hadseregben szolgáló apukák

Belegondolni is rossz, milyen lehet egy hadseregben szolgáló apuka gyermekének lenni – sőt, talán a szülőnek még nehezebb. Ott kell hagynia a pici gyermekét azzal a tudattal, hogy lehet, már sosem látja őt viszont. A közöttük lévő különleges köteléket most egy fényképész gyönyörű fotókon örökítette meg.
vous - 2016.04.25.
Olvadozunk: kislányaikkal teáznak a hadseregben szolgáló apukák

Vanessa Hicks tudja, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdenie azoknak a szülőknek, akik a hadseregben szolgálnak, mivel ő maga is veterán – írja a Huffington Post. Úgy döntött, egy különleges fotósorozattal örökíti meg a különleges kapcsolatot a seregben szolgáló szülők és gyerekeik között. Arra kérte a katonaszülőket, hogy teázzanak együtt a kislányaikkal. Vanessa így nyilatkozott a fotókról:

„Az élet a katonagyerekek számára sok kihívást tartogat. Minden alkalommal, mikor a családnak költöznie kell, a gyerekeknek új barátokat kell szerezniük, meg kell szokniuk az új iskolát és új klubokhoz kell csatlakozniuk.”

Matt Bender őrnagy és lánya, Maddie

Matt Bender őrnagy és lánya, Maddie
Forrás:
Vanessa Hicks Photography

Dokumentálni akartam egy különleges pillanatot egy kislányról, és arról az emberről, akire a legjobban felnéz, arról az emberről, aki a szabadságunkért harcol.

A légierő kapitánya, Jake Sabin és kislánya, Lia

A légierő kapitánya, Jake Sabin és kislánya, Lia
Forrás:
Vanessa Hicks Photography

Azt mondta, a fotózás legjobb része az volt, hogy láthatta, hogyan ragyog a kislányok arca, mikor az apukájukkal teáztak. Sőt, különleges pillanat volt számára, mikor saját férjét, Josht, és kislányait, Jázmint és Tatyanát fotózta. Josh 16 évig szolgált a haditengerészetnél.

Vanessa férje, Josh Hicks és kislánya, Tatyana

Vanessa férje, Josh Hicks és kislánya, Tatyana
Forrás:
Vanessa Hicks Photography
Vanessa férje, Josh Hicks és kislánya, Jasmine

Vanessa férje, Josh Hicks és kislánya, Jasmine
Forrás:
Vanessa Hicks Photography

Remélem, az emberek látják, hogy bár ezek az emberek nap mint nap harcolnak a hazánkért és rengeteg áldozatot hoznak, ők is csak emberek. Szülők, házastársak, valaki fiai és lányai.

Andrew Bradstreet haditengerészeti tiszt és kislánya, Aliya

Andrew Bradstreet haditengerészeti tiszt és kislánya, Aliya
Forrás:
VANESSA HICKS PHOTOGRAPHY

Ide kattintva bővebben olvashattok arról, hogy mit érezhetnek a külföldön szolgáló katonák családtagjai!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.