Egyéb kategória

Lehet, hogy társfüggők vagytok? Ismerjétek fel időben a jeleket!

A társfüggőség gyakoribb jelenség, mint azt hinnétek, és nehéz felismerni is, hiszen nincs leírva sehol a nagykönyvben, hogy mi az a kötődés, ami normális egy párkapcsolatban vagy barátságban.
vous - 2016.04.23.
Lehet, hogy társfüggők vagytok? Ismerjétek fel időben a jeleket!

Egy társfüggő többnyire nagyon erősen kötődött valamelyik szülőjéhez, amit a társas kapcsolataiban is fenn akar tartani, hiszen számára az a normális. A másik véglet, amikor szinte semmilyen kötődés nem alakult ki a szüleivel, így a szeretetéhsége miatt kötődik a barátaihoz, párjához, hogy bepótolja a kimaradt mennyiséget. Ez akkor válik kellemetlenné, mikor a kapcsolatban az egyik fél ragaszkodása a másikéhoz képest óriási méreteket ölt. Szinte nem tud létezni a másik nélkül, és folyamatosan éreznie kell, hogy szükség van rá. Emellett azonban pár más jele is van a társfüggőségnek, amiket ha észrevesztek, érdemes dolgozni magatokon egy kicsit.

Csak azért nem szakítotok, hogy ne legyetek egyedül

Forrás:
pexels

Egy társfüggő egy kiüresedett kapcsolatból sosem fog kilépni, gondolván, hogy rossz kapcsolatban valakivel lenni még mindig jobb, mint egyedül, amikor nem érezheti, hogy valakinek szüksége van rá.

Üresnek és magányosnak érzitek magatokat

A társfüggők nincsenek egyensúlyban önmagukkal. Nem érzik jól magukat, és sok munka van a lelkükkel, amit maguknak kell megoldaniuk. Egy társfüggő társaságban is magányos.

Nem érzitek magatokat szerethetőnek

Az alacsony önértékelés is gyakran a társüggők jellemzője, ami a rossz kötődési minták miatt is kialakulhat, de akár más – például depresszió – miatt is. Egy kicsi önismerettel és lelki munkával átlendülhettek ezen a holtponton. És hogy honnan tudjátok, hogy akad problémátok ezzel? Íme 15 jel, hogy nem bíztok magatokban eléggé.

Folyton feszültek vagytok

Lelkiismeret-furdalás, bűntudat – ezek gyakori érzések egy társfüggőben, mivel maguk is érzik, hogy valami nincsen rendben, de nem tudnak vele mit kezdeni, csak még jobban alárendelik magukat a társuknak, és tőlük teszik függővé önmagukat és minden mozdulatukat.

Még többet a párkapcsolatban előforduló függőségekről, illetve függetlenedő emberekről Tini írásában olvashattok. A bántalmazó kapcsolat pszichológiájáról pedig itt olvashattok.

Ajánlott cikkek