Lélek

A csillagjegyetek elárulja, milyen betegségekre vagytok fogékonyak

Az egészségügyi asztrológia egy külön területe az asztrológiának. A régi korokban az orvos elképzelhetetlen volt asztrológusi tudás nélkül.
vous - 2023.09.07.
A csillagjegyetek elárulja, milyen betegségekre vagytok fogékonyak

Ma már ez nincs így, és az egészségügyi asztrológiát sem szabad önállóan használni, diagnózist felállítani. Viszont ahhoz, hogy merre induljunk el, ha bajunk van, kiváló térképet adhat. A betegségre utaló hajlamokat – például azt, hogy örökletes-e vagy az életmóddal szerzett-e, illetve annak kiváltó lelki okait – szintén feltárhatjuk a születési képletből, ha nyitottak vagyunk rá.

Amikor hárít, védekezik, nemet mond a lélek

Ha elfogadjuk, hogy a legtöbb betegség mögött lelki ok húzódik, akkor a rák esetében is egy komoly, mély, feldolgozatlan sérülés, sokkélmény blokkolhatja az immunrendszerünket – ami a védekezésért felel. A rák a védekező rendszer összeomlásakor alakul ki. Szimbolikusan értelmezve olyan tudattalan védekezésben vagyunk, ami már az életünket veszélyezteti. Igazi háború ez.

A rák – és általában minden betegség – figyelmeztet, hogy letértünk az utunkról. Az életünk be nem vallott, önpusztító problémájára hívja fel a figyelmet.

A napjegyünk, az aszcendensünk és a Hold elhelyezkedése egészségünkre vonatkozóan már sok információt tartalmaz. Ne feledjük, a betegségek az energiáink nem megfelelő felhasználásából erednek. Vegyük végig az egyes állatövi jegyekhez tartozó betegséghajlamokat! Ha érzékelünk problémát, vagy már korábban tapasztaltuk, az adott terület jelzéseit vegyük komolyan, mert ez a lélek segélykiáltása.

Forrás: iStock

A 12 állatövi jegy betegséghajlamai

  • Kos: Ritkán betegszik meg. Érzékeny minden, ami a fejen van, a szem, az arc, az agy, homloküreg-gyulladás, kötőhártya-gyulladás, vérrel kapcsolatos ügyek, balesetek, hirtelen magas láz, gyulladások.
  • Bika: Szervezete ellenálló. Érzékeny a nyak, torok, nyirokmirigy és nyirokrendszer, illetve a pajzsmirigy.
  • Ikrek: Érzékeny a váll, végtagok, mellkas, tüdő. Az idegrendszer érzékenysége miatt a stressz okozta vállfájás, tüdőgyulladás, asztma, neurózis, pánikbetegség, depresszió, vérnyomás-problémák, alvászavarok.
  • Rák: Érzékeny az emésztőrendszer (gyomor, bél, máj), az emlőmirigyek és a mellkas. Gyomorégés, reflux, gyomor- vagy nyombélfekély, vékonybél- és hasnyálmirigy-gyulladás, ételallergia, Crohn-betegség, menstruációs görcsök, mellrák.
  • Oroszlán: Érzékeny a szív, hát, gerincoszlop. Az önmegtagadás – belső vágyak elnyomása miatt – leggyakoribb az infarktus, agyvérzés, továbbá a köszvény, magas vérnyomás, ödéma, krónikus hátfájás, lumbágó, migrén.
  • Szűz: Érzékeny a has, emésztőszervek, lép, vékonybél. Pszichés eredetű emésztési problémák, gyomor- és nyombélfekély, az immunrendszer gyengülése, allergia, álmatlanság, hipochondria. Az anyagcsere lassú, ezért évi egy tisztítókúra ajánlott.
  • Mérleg: Érzékeny a vese, deréktáj, hasnyálmirigy. Vesekő, cukorbetegség, étel- és vegyszerallergia, haj- és bőrproblémák (bőrrák is!), táplálkozási zavarok (bulimia, anorexia), magas vérnyomás.
  • Skorpió: Érzékeny a nemi szervek, vastagbél. Bélproblémák, székrekedés, hólyaghurut, petefészek- illetve prosztata-gyulladás, sérv, ételmérgezés.
  • Nyilas: Érzékeny a csípő, comb, fenék, felkar, ízületek. Sportbalesetek, izomhúzódás, ízületi gyulladás, isiász, májproblémák, köszvény. Ügyelnie kell rá, hogy szervezete elegendő B-vitaminhoz jusson, ez erősíti az idegeket, illetve csökkenti az esetleges porckorongsérv- vagy ideggyulladás miatti fájdalmakat.
  • Bak: Érzékeny a térd, csontok, bőr, fogak. Reuma, csontritkulás, térdízületek kopása, fogínygyulladás, pikkelysömör, ekcéma.
  • Vízöntő: Érzékeny a vénák, visszerek, illetve a teljes érrendszer, boka, sípcsont. Stressz miatt magas vérnyomás, érgyulladás, hormonproblémák, pánikbetegség, alvászavarok.
  • Halak: Érzékeny a talp, lábfej, lábujjak, lábdagadás, ödéma, elhízás, étkezési zavarok, nyirokrendszer betegsége, gyógyszer- vagy alkoholfüggőség, felfázás. Anyagcseréje nem túl jó, amit a rendszertelen életmód és a helytelen táplálkozás, a káros szenvedélyek tovább ronthatnak.
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.