Egyéb kategória

Csoportos nemi erőszak miatt ült börtönben a magyar úszókapitány

A magyar úszóválogatott szövetségi kapitányát, Kiss Lászlót csoportosan elkövetett erőszakos nemi közösülés miatt ítélték börtönbüntetésre két akkori úszótársával az 1960-as években.
vous - 2016.04.05.
Csoportos nemi erőszak miatt ült börtönben a magyar úszókapitány

A Zsuzsanna nevű nőt az akkoriban az FTC-ben sportoló Kiss egyik társa csalta fel a másik úszó lakásába, ahol csókolózni próbált a nővel, de amikor ő ellenállt, azt mondta neki, hogy addig nem engedi ki a lakásból, amíg nem közösül vele – írja az Origo. Ezután hárman együttes erővel támadták meg a nőt.

Kiss László a nol.hu-nak így nyilatkozott:

„Beszélhetnénk persze arról, hogy 1961-ben mennyire volt megalapozott az ügyünkben hozott ítélet. Mennyire volt bebizonyítva mindaz, ami az ítéletben olvasható.”

Soha nem hallgattam el a történteket. Soha nem tudtam és nem és fogok túllépni rajtuk.

„Viszont az a közeg, amelyben előtte sportoltam, és amelybe később edzőként visszatértem, képes volt rá. Mivel sem a bíróság, sem más hatóság nem tiltott el – az ítéletbe foglalt bűnöm ellenére sem –, hogy gyerekekkel foglalkozzam, kaptam egy új esélyt és én éltem vele. Mindenki döntse el, hogy a magyar úszósport elmúlt évtizedekben elért eredményei alapján, hogy kellőképpen bizonyítottam-e vagy sem.”

Forrás:
MTI / Soós Lajos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.