Már pszichológushallgatóként nagyon érdekelt, hogy egy-egy mentális zavar meglétét miképpen élik meg az érintettek. Mi van a tüneteken, a tankönyvi leíráson túl? Mit gondolnak a saját állapotukról, hogyan látják önmagukat? Az autizmus esetében különösen érdekesnek találtam ezeket a kérdéseket, hiszen az érintettek gyakran az állapotra jellemző kommunikációs hiányosságok miatt tudják nehezebben visszaadni belső élményeiket.
Éppen ezért tartom rendkívüli kihívásnak, amikor szépírók próbálják ezt megtenni kitalált hősökön keresztül – és ahogy nincs két egyforma érintett, úgy térnek el a könyvek is abban, hogyan ábrázolják az autizmust.
Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában
Kevés regény adja vissza olyan hűen az autisták sajátos világát, mint A kutya különös esete az éjszakában. Mark Haddon könyvében az édesapjával élő, tizenöt éves Christopher Boone rendhagyó nyomozását követhetitek végig, aki meg akarja fejteni a szomszéd kutya brutális meggyilkolásának rejtélyét. Az izgalmas kutatás során egyre több titokra derül fény, és végül a talány megoldása egy szétesett család történetét tárja fel.
Az autizmus spektrumzavar egy enyhébb formájának jegyeit mutató Christopher detektívmunkáján keresztül bepillantást nyerhetünk sajátos gondolataiba, szokásaiba és mindennapos nehézségeibe: nem szereti például, ha hozzáérnek, nem hajlandó megérinteni sárga vagy barna dolgokat, és problémái vannak az emberi érzelmek értelmezésével.
Mark Haddon író regénye megírása előtt sokat olvasott az autizmusról, ám interjúiban fontosnak tartja kiemelni, hogy az érintettek éppoly sokfélék, mint bármilyen tetszőleges társadalmi csoport tagjai, és a tipikus autista vonások hangsúlyozása helyett inkább az embert próbálta megragadni Christopher alakjában.
Margaret Atwood: Guvat és Gazella
Utópisztikus világba ágyazott szerelmi háromszögről mesél Margaret Atwood Guvat és gazella című regényében. Az emberiséget letaroló nagy járvány után egy Jimmy nevű férfi őrzi a tiszta lelkű guvatkák csapatát, közben felidézve az idáig vezető események sorát, amelyben kulcsszerepet játszott Guvat nevű barátja.
Guvat az autisztikus, különc zseni kissé sablonos „prototípusát” képviseli: korlátozottan vesz részt a társas interakciókban – még egyetlen barátjával is gyakran tapintatlan –, az érzelmek látszólag idegenek tőle, érdeklődése pedig már-már rögeszmésen beszűkült. Középiskola után a Watson-Crick Intézetbe kerül, amelyet a könyvben csak Asperger Egyetemnek becéznek az oda járó zseniális csodabogarak miatt – az Asperger-szindróma az autizmus enyhébb formája, amelyet többek között egy-egy szűk terület iránti élénk érdeklődés jellemez, valamint a szociális kapcsolatok hiányosságai.
Az írónő Guvat alakját Glenn Gouldról, az excentrikus viselkedéséről híres zongorista zseniről mintázta, akivel kapcsolatban szokatlan rituáléi miatt gyakran felmerült az Asperger-szindróma gyanúja.
Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
Christopher Boone-hoz hasonlóan nem mindennapi utazásra indul Oskar Schell, a Rém hangosan és irtó közel főhőse. A kisfiú küldetése során New York utcáit járja be, idegenekkel barátkozik, és közben egy titokzatos zárat keres, amelybe beleillik halott édesapja kulcsa.
Jonathan Safran Foer megható könyvében egy rendkívüli érzékenységű gyerek szemszögéből dolgozza fel a World Trade Center elleni támadás sokkját és enged bepillantást egy sajátos fantázia- és gondolatvilágba. Noha bizonyos dolgokban kétségtelenül különc, Oskar esetében nem jelennek meg hangsúlyosan az autizmus tipikus tünetei. Kilencéves kisfiú létére szokatlanul empatikus, a világra nyitott, és könnyen barátkozik.
Érdekes átalakuláson ment azonban át a karakter a regény filmadaptációjában: míg a könyvben nem kerül nyíltan előtérbe a főszereplő autizmusának kérdése, a filmben Oskart Asperger-szindróma gyanújával tesztelik. Stephen Daldry rendező komoly kutatómunkát végzett a stábbal, hogy a lehető leghitelesebben ábrázolják a kórképet a vásznon, és egy különleges gyereket mutassanak be, aki a maga módján próbál rendet teremteni egy számára kaotikus közegben.
