Nem emlékszem már, mikor öntött el ilyen elementáris erővel a boldogság, mint ma a párterápián. Engem lepett meg a legjobban. Utoljára akkor éreztem hasonlót, amikor az első néhány randink után elsuttogtuk, mi mindent imádunk egymásban, egymáson. Azóta viszont eltelt pár év.

A terapeuta azt kérte, mondjunk pár dolgot egymásról, olyanokat, amiket szeretünk a másikban. Lehet külső, belső tulajdonság egyaránt. Mindegy. Csak ne felejtsük használni azt a szókapcsolatot, hogy: „Azt szeretem benne, hogy…” Egy hetünk volt ezen gondolkozni.

Annyira sértve és megbántva éreztem magam, hogy hiába tudtam pontosan, mit szeretek benne, nehezemre esett kimondani egy ideig. Talán kicsit úgy éreztem, nem érdemli meg. Talán féltem, hogy sokkal több jót tudok rá mondani, mint ő rám. Igazából nem emlékszem már, miért is lehetek szerethető. Mit lehet bennem szeretni? Mit lát bennem Dani, ami miatt itt ülünk? Szerethető vagyok egyáltalán? Mi van, ha az egész az én hibám?

Amikor Dani kimondta az első szerethető dolgot bennem, kipirultam. Elakadt a levegő a torkomban, és elkerekedő szemekkel néztem rá a fotelból. Szokták mondani, hogy az ember szeme csillog, amikor bókot kap. Az jutott eszembe, mikor Dani a második randinkon azt mondta, hogy pimasz vagyok, és ettől virgonc jókedvem lett. „Hogy csillog a szemed!” – mondta meglepetten akkor, a szívem meg majd kiugrott a helyéről. A terápián is úgy verdesett, hogy zavaromban egy pohár víz után kellett nyúlnom.

Azt hittem közben, hogy csillog a szemem. Nem bírtam abbahagyni a mosolygást, aztán rájöttem, hogy a könnyeimtől nem látok annyira. Köhintettem egyet, és egyszeriben könnyebbé vált az egyik fénylő üveggolyót elkapni a fejemben. Hirtelen nagyon sok fénylő golyót találtam, marokszámra, és azt sem tudtam, melyiket mondjam előbb.

Nem tudtam, hogy reggel vagyok a legszebb, mikor a kávét csinálom, pedig akkor tényleg nyomorultul érzem magam. Nem tudtam, hogy velem beszélgetni olyan, amit nem mindenkivel lehet. Mindig csapnivaló beszélgetőpartnernek hittem magam. Nem tudtam, hogy imádja a gödröcskét a szám szélén, mikor mosolygok. Önkéntelenül is odanyúltam.

Már órák óta eljöttünk, de még mindig úgy érzem magam, mint aki a sírás határán áll a jó érzéstől. Szipogtam homályos szemekkel a buszon, félig idióta vigyorral, és Dani átölelt. Nagyon erősen fogta a kezem. Hihetetlen, nem? Tényleg csak pár szó a boldogság.

Forrás:

iStock

Szorongatom Panni kezét, és figyelem, ahogyan vigyorog. Lehajtott fejjel próbálja leplezni, hogy a könnyei miatt pislog sokat. Újabb terápián vagyunk túl. Úgy érzem magam, mint a kemény föld, amit fellazítottak a téli pihenés után. „Mondj dolgokat Panniról, amiket szeretsz benne!” Könnyűnek hangzik egy terapeuta szájából, igaz? Pedig nem az.

Az érzelmek az emlékekhez kötődnek, és ahhoz, hogy előkereshesd őket, olyan pillanatokat kell feleleveníteni, amikor boldog voltál. Aztán meg kell fagyasztani azt a pillanatot, és kívülről megnézni magatokat. Mit látsz a saját arcodon? Valóban örülsz, vagy csak megjátszod?

El kell döntened, hogy az érzés igazi-e. Ki vagy mi váltotta ki? Az elsőt nehéz csak megtalálni, utána magabiztos leszel, és elhiszed, hogy tényleg róla van szó.

Nehéz volt emlékezni, de le kell küzdened magad ilyenkor, és erőszakkal átgondolni a közösen eltöltött időt. Nem a mézesheteket, és nem is a lángoló szerelem korszakát – hanem a lenyugvás, elcsitult érzelmek és beletörődés pillanatait. Itt kellett megtalálnom azt, amit szerettem benne, hiszen ezek vagyunk mi, nem a sok évvel ezelőtti önmagunk. És aztán beugrik az első emlék, aztán még egy. És rájössz, hogy ezek a dolgok nem a szépségről vagy a főzési tudományról szólnak.

Emlékezni arra, ahogyan a kert végében ülünk a nyugágyon, beszélgetünk, és nézzük a budapesti eget, egy-egy repülőgép zaja pedig olykor elnyomja a szavainkat. Mi a boldogság, ha nem ez? Az, hogy van valaki, akivel a legnehezebb gondolataidat is meg tudod osztani, és nem csak azt, hogy szerinted kinek volt igaza a Barátok közt tegnapi részében.

Ez a dolog nem is arról szól, hogy mit mondanak neked, vagy mit szeretnek benned, hanem arról, hogy elhidd, szerethető vagy. Arról, hogy amikor meglátod a másik szemében a csillogást, akkor rájöjj, hogy a boldogság végig ott volt a szemed előtt, csak hinned kell benne, és neked is hitet kell adnod neki, hogy ő is higgyen benned.

Panni és Dani története számotokra is tanulságos lehet. Ha úgy érzitek, a ti párkapcsolatotokra is ráférne, hogy leporoljátok a régi érzelmeket, akkor készültünk nektek egy kis meglepetéssel! Nyomtassátok ki a következő lapot, és töltsétek ki a párotokkal! Szánjátok rá az időt, mondjátok el ti is a párotoknak, hogy mit szerettek benne!