Guillermo del Toro mexikói filmrendező tavaly a Twitteren a pornóhoz hasonlította a közösségi médiát: szerinte ezek az oldalak átvernek minket, és elhitetik velünk, hogy mindenkinek, de tényleg mindenkinek jobb, mint nekünk.
Social media, like porn, can fool us all into thinking that absolutely everyone is having a better time than us.
— Guillermo del Toro (@RealGDT) 2015. október 25.
Vasárnap van. Pizsamában, az ágyatokban fekve görgetitek a végtelenségig a hírfolyamotokat a Facebookon. Menő étteremben ebédelő ismerősökkel van tele – miközben a ti hűtőtök üres. (Illetve alul a kihúzós fiókban van egy nagyjából háromhetes rakott krumpli, amit már nagyon ki kéne dobni, de mindent a maga idejében.) Két lányismerősötök tökéletes sminkben és frizurában pózol két még tökéletesebb kávékölteménnyel. A világutazó ismerősökről meg ne is beszéljünk (egyébként épp Brazíliában vannak) – mert ebből is van mindenkinek legalább egy…
Eközben ti épp csomómentesre próbáljátok keverni az instant kávétokat, de máris úgy érzitek: mindenki más vasárnapja különb a tiéteknél.
A szomszéd fűje még zöldebb a neten
Az irigység mindig is része volt az életünknek. Nem véletlenül létezik az a közmondás, miszerint a szomszéd fűje mindig zöldebb. A környezetünkben élők életét ugyanis korábban is hajlamosak voltunk könnyebbnek, problémamentesebbnek, izgalmasabbnak látni.
A közösségi média révén kinyílt a világ: hirtelen megsokszorozódott a szomszédaink száma. Ráadásul ezek az online szomszédok mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy a lehető legzöldebbnek tűnjön a füvük.
Miközben végtelenül irigylünk másokat, nyilvánvalóan minket is irigyelnek egyesek. A saját helyzeténél mégis mindenki jobbnak látja a másét. De vajon miért?
„A társas összehasonlítás, vagyis az a folyamat, hogy magunkat másokkal összehasonlítva értékeljük, egy olyan alapvető mechanizmus, ami fontos az önértékelés, identitás kialakítása szempontjából. A Facebook mindenféle összehasonlításra lehetőséget ad, ugyanakkor a valósággal ellentétben itt mindenkinek az ideális, legszebb oldalát látjuk – ahogy mi magunk is azt kommunikáljuk. Így aztán teret kaphat az irigység, féltékenység” – mondja Lantos Nóra szociálpszichológus, aki hozzáteszi, a problémának már komoly pszichológiai szakirodalma is van. Véleménye szerint az összehasonlítási kényszerünket akár az előnyünkre is fordíthatjuk, ha a másoknál látott, számunkra vonzó dolgot negatív érzelmek helyett inkább önmagunk motiválására használjuk.
NE EGYÉL BELE! Még nem fotóztam le!
Éreztétek már másokéhoz képest kevésbé izgalmasnak az életeteket? Biztos vagyok benne, hogy igen. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy ti magatok is próbáltatok már mások szemében izgalmasabbak lenni – méghozzá a Facebookon!
Ti is csináltatok már teljesen hétköznapi dologból világszenzációt: uncsi sütiből rendkívüli gourmet-élményt.
Épp csak hússzor kellett hozzá lefotóznotok ugyanazt, kicsit megphotoshopolni – és persze rászólni a barátnőtökre a tizedik és a tizenegyedik kattintás között, hogy ne egyen bele, mert még mindig nincs meg a tökéletes kép… Mindenki megpróbálja kipolírozni az életét, hogy az minél vonzóbbnak tűnjön mások szemében. Csakhogy amikor ezt csinálják, valójában kinyírják a pillanatot. A kérdés csak az: mégis miért tesz így mindenki?! Elárulom: pár lájk miatt.
A lájk, és ami mögötte van
„A közösségi média 'más' valósága megjelenik a visszajelzésként funkcionáló lájkokban, követők számában is. Egy egészen új jelentéstartalom született ezekkel a like-gombokkal, ami a tetszés, nem tetszés dimenzión messze túlmutathat: jutalmazássá, elmaradása esetén egyfajta 'büntetéssé' is válhat – mondja Tóth Ágnes pszichológus, aki azt is hozzáteszi:
– Egy-egy like elmaradása rejtett üzenetet hordozhat magában: emberi kapcsolatok múlhatnak rajta – sokszor teljesen alaptalanul. Ezek a mini üzenetek hatással vannak a hangulatunkra, egy-egy napunkra.
Valóban túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a lájkoknak. Pedig abszurd belegondolni, hogy ha 300 lájkot kaptok is egy képre, valójában nem történt semmi. Az a Facebook ismerős, akitől a lájkot kaptátok, másnap köszönés nélkül megy el mellettetek a Deák-téren. De ugye inkább köszönés nélkül menjen el az utcán, mint lájk nélkül a legújabb posztotok mellett…
Facebook-detox
De mi a megoldás? Hogyan óvhatjuk meg a lelkünket a minket érő ingerekkel szemben? Biztos hallottatok már a Facebook-detoxról, amikor valaki kúraszerűen kizárja a közösségi médiát az életéből. Egyre többen próbálnak elszakadni a közösségi médiától – de ez csak részleges megoldást jelent. A kulcs nemcsak a gép kikapcsolásában van, hanem a fejünkben is.
„Ami talán minden esetben egy védőfaktor, az az erős személyes identitás és szilárd önértékelés, ami mindenféle, kívülről jövő hatás ellenére is viszonylag állandó tud maradni. Ez jelenti a véleménykülönbözőség alapvető elfogadását, valamint hogy a személy önbizalma elég szilárd ahhoz, hogy ne egy-egy like függvényében alakuljon, formálódjon” – véli Tóth Ágnes. A pszichológus szerint ez az „ellenálló képesség” egyénileg nagyon változó, pedig a közösségi média által mindenki érintetté válik. Hogy miért különösen nehéz ezzel személyes szinten megküzdeni, arra elgondolkodtató választ ad:
Ez azért is óriási kihívás, mert nincs egy generációs sémánk arra, hogy milliók véleményének legyünk kiszolgáltatva. Ez ma már nemcsak a közszereplőket érinti, hanem mindenkit, aki így vagy úgy közösségimédia-felhasználó.
A közösségi médiával járó hatásokat tehát még meg kell tanulnunk kezelni. Az első lépés, amit tehettek, hogy elfogadjátok: az élet tele van átlagos pillanatokkal: monotonitással, unalommal, kudarccal, meg nem nyert csatákkal, hibákkal. Ettől viszont a valóság még nem kevesebb – inkább csak árnyaltabb a Facebook-profilunknál. Na meg persze mielőtt nekiállnánk irigykedni, érdemes újra és újra tudatosítani magunkban, hogy valaki más szemében épp a mi helyzetünk irigylésre méltó. A helyzet, amit gondosan megkomponáltunk, mielőtt posztoltuk volna.
Ha a Facebook profilunk valójában az életünk négyzetre emelve – akkor irigykedés helyett inkább vonjunk gyököt mások online jelenlétéből!