Aki most egy szörnyülködős és félelemkeltős (ám tárgyilagos) cikket szeretne olvasni az életünket fenyegető járványokról, azt el kell, hogy keserítsem, mert nem fog. Egyrészt mert nem vagyok pánikhercegnő – emiatt egy parafüggő rokonom már negligensnek (?) is titulált –, másrészt meg választottam egy olyan férjet, egy olyan munkával, aki mellett az immunrendszerem komfortzónája erősen mozgásban van. Na meg a családunk is.

De hiszem, hogy úgy szép az élet, ha zajlik, bár igyekszem nem keresni a bajt és redukálni annak lehetőségét.

Amikor Iránba készültünk, mindenféle oltást megkaptunk, mindenféle bajra figyelmeztettek. Engem meg csak fojtogatott a sírás egy néhány napos csecsemővel a karomon a magyar „szakértő” rendelőjében.

Azóta is úgy látom, hogy itthonról mindig sokkal több az aggodalom a reálisnál. Mind a barátok, mind a dokik részéről.

A helyi flórához persze hozzá kellett szoknunk mindkét kiküldetésünkön, így volt több alul-felül jövős kalandunk, de jött már vissza nekem a budai étteremben elfogyasztott rántott ponty is, pedig korábban életemben háromszor rókáztam. Még terhesen is megmaradtam az émelygésnél.

Apropó terhesség. Azért amikor a második gyermekünket vártam Teheránban, szisztematikusan minden zöldséget és gyümölcsöt fertőtleníteni kezdtem – bár ezen nemcsak a helyiek, de még a magyar kollégák is csak mosolyogtak. De nyilván nem kockáztattam, főleg, hogy épp egy kolerajárvány tombolt nem messze a fővárostól. Aggódni ugyan nem aggódtam, ettem epret, salátát és szőlőt is – amitől óva intik az utazót –, de okosan, alaposan kiáztatva, lefertőtlenítve.

Marokkóban is túlestünk a kötelező megbetegedéseken már az első napokban, és persze a megfelelő védőoltásokkal is felszerelkeztünk (hastífusz, hepatitisz). Nagyon zűrös helyeken ugyan nem ettünk, de azt hiszem, a magyar standard alapján azért volt némi rizikó a mindennapjainkban. A vidéki kirándulásainkon mindezt kimaxoltuk rendesen.

Igen ám, de a szúnyogokkal – legalábbis a fertőzőekkel – nem kellett számolnunk. Eddig. Amikor a férjem nemrégiben felvetette egy újabb költözés lehetőségét, mégpedig egy igazi afrikai országba – Marokkó félig Európa volt –, akkor azonnal megszólalt a vészharang:

Forrás:

iStock

Aztán sokat olvastam, többeket megkérdeztem a témával kapcsolatban és nem mondom, hogy teljesen belazultam, de nem gondolom, hogy teljesen védtelenek lennénk. Az állatkert sajtósától azt is megtudtam, hogy a malária egészen a 20. század közepéig hazánkban is jelen volt. Senától pedig azt, hogy ő és a férje is volt már beteg, de néhány nap lázzal megúszható az influenzához hasonló megbetegedés, ha az ember orvoshoz fordul és beszedi az megfelelő tablettákat.

Bár a vírusok és a szúnyogok nem válogatnak, ám a higiéniával, a tudatossággal, az immunrendszer felvértezésével és nem utolsósorban a megfelelő kezeléseknek és gyógyszereknek köszönhetően a legtöbb megbetegedéssel egy egészséges ember felveszi a versenyt.

Baj akkor van, ha mindez nem áll rendelkezésre. Ez pedig nyilván leginkább pénz kérdése. A szegény, elmaradott területeken ez okozza a legnagyobb problémát. Ott nem telik szúnyogirtásra – ahová mi készülünk, ott permetezik őket –, nem telik pirulákra és orvosra sem.

Az Afrikában tomboló ebolajárvány katasztrofális méretűvé való terjedésének a legfőbb oka az volt, hogy a helyi szokások miatt a halottak továbbfertőzték gyászoló hozzátartozóikat. A felvilágosítással ugyanis életeket lehet menteni.

Ám ahogy jött, úgy ment is a rettenet, ma már senki nem beszél róla. Legalábbis nem Európában. Nem úgy a másik afrikai eredetű vírusról, a zikáról, ami nem új keletű megbetegedés. Mivel azonban a tudósoknak sikerült megtalálni az összefüggést a kóros kisfejűség (és egyelőre nem bizonyítottan egyéb rendellenességek) és a zika között, elindult az újabb pánikhullám. Ami egyáltalán nem alaptalan.

Főként, hogy a fertőzés intenzív terjedése a két évvel ezelőtti brazil foci-vb idején kezdődött a nagy számú turistának köszönhetően, hamarosan pedig itt az olimpia is, amit Brazíliában rendeznek meg idén nyáron.

Ráadásul már nemcsak Dél-Amerikában terjed a megbetegedés, hanem az USA-ban is. Nemcsak a WHO, de még maga Obama elnök is az egyik legfőbb feladatként jelölte meg a küzdelmet a zika ellen. Ennek pedig legfőbb eszköze a megfelelő védőoltás kifejlesztése lehet és természetesen a szúnyogirtás.

És ha már a járványoknál tartunk, azt sem kell elfelejtenünk, hogy mindezek nem csupán a fejlődő országok sajátjai. Gondoljunk csak az influenzára. De ott vannak azok a megbetegedések is, amelyekkel úgy tűnt, már nem kell számolnunk. Hála azonban az oltásellenes lobbinak, mára újra felütötték a fejüket olyan kórok (pl. a kis Bicebóca gyilkosa, a szamárköhögés), amikkel úgy tűnt, végleg leszámoltunk. Mert igenis van kollektív felelőssége a szülőknek, de ezt majd egy másik cikkben kifejtem.

Arról viszont már írtam nektek, hogy naponta még mindig 16.000 gyermek hal meg a világon oltással megelőzhető betegségekben úgy, hogy azok könnyen elkerülhetőek vagy gyógyíthatóak lennének.

Az orvostudomány pedig lohol a nyomukban. Egy kamerával a háta mögött, hogy mi se maradjunk izgalmak nélkül.