Egyéb kategória

Bebizonyítjuk, miért érdemes egykével összeházasodni

Akinek nincs testvére, mindig egy testvér után vágyakozik, akinek pedig ez megadatik, bizony néha szeretne inkább egyedül uralkodni. Egy biztos: mindkét esetben meghatároz bennünket, hogyan és kivel növünk fel.
vous - 2016.02.17.
Bebizonyítjuk, miért érdemes egykével összeházasodni

Néhányan úgy gondolják, aki egykeként nő fel, sokkal önzőbb és akaratosabb. Ez valószínűleg onnan ered, hogy nem kellett sorban állnia a szülőknél, lemondania a másik javára, és kevésbé volt szüksége kisgyermekként napi szinten empátiát gyakorolni. Sok hasonló tévhit kering, amiket Emcsi egy korábbi cikkében már felsorolt. Akinek pedig nincs testvére, simán mondhat hasonlókat arról, akinek van. Ez egy örök talány, kinek is jobb igazán, vagy inkább kivel is jobb igazán mondjuk házasodni.

Nekem például van egy bátyám, ezért a testvéresek táborát gyarapítom. Így az én jövendőbelim kapni fog magának plusz egy családot. De nézzük inkább a Bustle segítségével, miért is éri meg az ellenkezője: összeházasodni egy egykével.

Függetlenek

Nem kell állandóan velük foglalkozni, pátyolgatni őket. Úgy nőttek fel, hogy maguk hozták a döntéseiket, jól tudják, mit mikor, hogyan cselekedjenek.

Forrás:
giphy.com

Felnőttek

Sosem probléma mély dolgokról beszélni velük, hiszen felnőttek közt nőttek fel, így kiskoruk óta hozzászoktak a kínos témákhoz is. Sőt, kifejezetten élvezetes komoly dolgokról csevegni az egykékkel.

Forrás:
giphy.com

Szuperhűségesek

Nehéz áttörni egy önálló ember maga köré épített falait, de ha egyszer sikerül, és szívesen fogadnak azokon túl is, biztosak lehettek abban, hogy hűséges társak maradnak.

Forrás:
giphy.com

Nem kell segítség

A függetlenség velejárója, hogy nem kell az állandó jót akarás és segítség. De azért nagyra értékelik, ha elszántan próbálkozunk. Néha elég a szándék, de komolyan. Egyedül is be tudnak pakolni, sőt, kifejezetten szeretnek néha egyedül lenni.

Menő szülők

Egy gyereket nevelni azt jelenti, hogy a figyelmünk és persze a pénzünk egy irányba mozog. Szülőként ebben az esetben kevesebb energiát kell a csemetére fordítani, így több idő jut a pihenésre, feltöltődésre, szépségre, fiatalodásra.

Imádják a családokat

Forrás:
giphy.com

Bizony, aki egyedül nő fel, mindig is szeretett volna nagy családot, ahogyan a nagy családos gyerekek néha egyedül lenni. Ha nekünk néha elegünk is van a nagy családunkból, az egykék biztosan imádják majd a nyüzsgést.

Forrás:
giphy.com

Nyitott érzelmek

Emlékszem, ránk sokszor ránk parancsoltak, hogy legyünk kedvesek a testvérünkkel, kérjünk bocsánatot, ne beszéljünk csúnyán, felezzük el, amink van. Mi pedig csak fortyogtunk magunkban, hogy már megint minek. Na ez az, amiért mindig irigyeltem az egykéket. Ők bizony kimutatják, amit épp gondolnak, éreznek. Semmi titok, nyílt érzelmek!

Forrás:
giphy.com

Bátorság

Egyedüliként nincs sorban állás, sem más hibájából tanulás. Csak egyedül előre a dzsungelben, töretlenül. Ennek köszönhető, hogy mindennek bátorsággal vágnak neki. Irigylésre méltó!

Látjátok? Tényleg mindennek van jó oldala!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Stílusos kerti party tippek – így lesz igazán emlékezetes
Otthon
Stílusos kerti party tippek – így lesz igazán emlékezetes
vous - 2025.03.19.
Egy jól megszervezett kerti parti felejthetetlen élményt nyújthat a barátoknak és a családnak. Legyen szó születésnapról, nyári grillezésről vagy csak egy kötetlen baráti összejövetelről, a megfelelő előkészületek és kreatív ötletek garantálják a sikert. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legjobb tippeket, hogy a te kerti partid is emlékezetes legyen.