Azt hiszitek, hogy balkezesként élni mindössze annyit jelent, hogy amit egy jobbkezes a jobb kezével végez, azt a balkezes a ballal? Hát tévedtetek. Boszorkánynak ugyan már a középkor óta nem hiszik őket és az átszoktatásuk sem szokás manapság, mégis, sokkal nehezebb az életük, mint a népesség többi tagjának.

A balkezesség egyértelműen genetikailag meghatározott, így már az ultrahang-felvételeken is látszik, hogy egy magzat melyik ujját szopja. Utólag aztán be is bizonyosodik, hogy amelyikük a bal kezét emelgeti és cumizik vele az anyaméhben, az később is azt használja ügyesebben.
Miután az emberek 90 százaléka jobbkezesként él, így a minket körülvevő világ is az ő szükségleteik szerint épült meg.
A balkezesek jobbára ezeket használva élnek, így időnként kénytelenek az ügyetlenebb kezüket is használni. Van ugyan balkezes olló, ceruzahegyező, zöldséghámozó és dugóhúzó is, de a tárgyak, épületek túlnyomó többsége csakis egyfajta verzióban készül el.
Éppen ezért lehetséges, hogy időnként nehéz megállapítani, melyik a domináns kéz, mert a balkezesek jobb keze kényszerűségből ügyesebb, mint a jobbkezesek bal keze.
Van egy egyszerű mód, amivel ti is ellenőrizni tudjátok saját magatokat. Tegyétek keresztbe a karotokat és amelyik felülre kerül, az a domináns, illetve integetni is az ügyesebbik kezünkkel szoktunk.
A kis setesuta
Az átszoktatás neurológiai és tanulási gondokat is okozhat, ezért ma már szerencsére nem is nagyon próbálkoznak vele. Sok esetben a dadogás, olvasási, írási, számolási nehézségek és egyes magatartási problémák, sőt még az egyensúlyzavar okát is a rejtett balkezességben keresik.
A “kétbalkezesség” érzése gyakran lelki traumákat is okoz.
Ha felmerül a gyanúja annak, hogy valaki mégsem az ügyesebbik oldalát (kezét és az ahhoz tartozó agyféltekét) használja, lehetőség van műszeres vizsgálatokra is.
Ezt megelőzően egy nemzetközileg elfogadott tesztet (Edinburgh Handedness Inventory) töltenek ki, amelyben egy négyes skálán pontozzák a jobb és a bal kéz használatát mindennapos dolgokban (írás, rajzolás, dobás, ollóval és késsel való vágás, kanál-, seprű- és fogkefehasználat, egy gyufa meggyújtása és egy doboz kinyitása közben).
Minél többször a bal kézzel oldjuk meg a rutinfeladatokat, annál valószínűbb, hogy igazából balkezesek vagyunk.
És hogy mikor lehet fontos mindezek tisztázása? Anna, a képszerkesztőnk saját problémáján keresztül mesélt erről.
A bal kezem tehet mindenről
„Az iskolában kezdődtek a gondjaim, mert egyszerűen nem tudtam olyan szinten megjegyezni a dolgokat, mint az osztálytársaim. Nehezen ment az írás és az olvasás is. Kiderült, hogy mindennek az az oka, hogy átszoktattak a jobb kezem használatára. Nagyon sokáig úgy gondoltam a testemre, hogy:
A jobb kezem a barátom, a bal kezemet viszont utálom.
Logopédushoz is kellett járnom és mindenféle egyéb terápiára. Emlékszem, magnóról kellett szavakat megtanulnom, de mindig csak az első és az utolsó szóra emlékeztem a listáról. Azóta is mindent a jobb kezemmel csinálok, mert így tanultam meg, pedig valójában balkezesnek születtem” – mesélte Anna.
Próbáljuk ki!
A VOUS-lányok tettek egy próbát arra, hogy milyen nehéz lehet az ügyetlenebbik kezünkkel végezni a mindennapos mozdulatokat.
Eszter rajzolni és írni próbált meg bal kézzel, amit szépen lassan és odafigyelve meg is oldott. Nem is lett rossz. Sőt, a két rajz épp olyan lett egymás mellett, mintha tükrözve lennének.
Emőke a zöldséghámozóval próbálkozott, ami a répával tök jól ment mindkét kézzel, de a krumplival már sehogy sem tudott megbirkózni. Kisegítettük egy késsel, ám azt inkább felfüggesztettük, mielőtt kárt tett volna magában.
A tojás feltörése ment a legnehezebben Emcsinek bal kézzel, aminek eredményeként a sárgája teljes egészében benne maradt a héjban. Ancsa ennek felverésével próbálkozott. Kevés sikerrel.
Én varrni próbáltam, ami sehogy sem esett a kezemre, pedig gyakorló anyukaként mindig van valami javítgatni valóm. Addig-addig forgattam a ruhát, hogy ne legyek olyan sete, hogy észre sem vettem, közben mégiscsak átkerült a tű a jobb kezembe. Így hát a második varrásom szebb is lett, mint az első.
Einstein nem volt balkezes
A balkezesek elnyomása miatt még egy világnapot is kijelöltek számukra augusztusban. Szokás külön is megemlíteni a balkezességük mellett – vagy ellenére – sikeres embereket, sőt egyesek odáig is elmennek, hogy magasabb intelligenciával ruházzák fel őket, valójában azonban nem bizonyított, hogy a két dolog között összefüggés lenne. Az viszont valóban igaz, hogy a művészek között több a balkezes.