Egyéb kategória

A Bika és a Mérleg színe a rózsaszín – melyik csillagjegy és mikor viselje rajtuk kívül?

A rózsaszín rendkívül nőies szín, amelyet Vénuszhoz, a szerelem istennőjéhez társíthatunk. A Vénusz két jegyet is ural az állatövben, a Bikát és a Mérleget. Mindkét jegy számára fontos a harmónia, a szépség és a kényelem.

vous - 2021.12.21.
A Bika és a Mérleg színe a rózsaszín – melyik csillagjegy és mikor viselje rajtuk kívül?

A rózsaszín a két jegy számára természetes, kedvelt szín. Sok Bikának nemcsak a rózsaszín minden árnyalata nagy kedvenc – túl közel van a marsikus tüzes Kos jegyéhez, aminek színe a vörös –, hanem a rózsa mint virág minden változata is, hangsúlyozván, mennyire fontos számukra a szépség, a szerelem és a szexualitás.

Mindamellett, hogy ösztönösen megérezzük, milyen színekre van szükségünk, a színeink viselése sok mindent elárul rólunk.

Maradjunk a rózsaszínnél és a Vénusznál, így a Mérlegnél, amelynek nagyon fontos a partnerkapcsolat. A rózsaszín hangsúlyozása jelenthet egy erős társtudatot is, vagy annak vágyát.

A színek közvetítői az asztrológiai hatásoknak, jelentéstartalmaknak

Forrás:
iStock

A bolygók, ahogyan a színek is, mind sajátos energiát képviselnek, ezért képesek tölteni minket. Jegyezzük meg, hogy a rózsaszín minden érzelem esszenciája. Minden szinten megemeli az érzelmi érintettséget, ezért ez egy jolly joker szín. Ráadásul minden színhez is megy.

Érdemes rózsaszínt viselnünk, ha horoszkópunkban a Vénusz energiáiból gyengén állunk, vagyis a Vénusz helyzete kedvezőtlen.

Szintén a rózsaszínnel ellensúlyozhatjuk, amikor nehéz érzelmi időszakon megyünk keresztül, például a Vénuszunkon éppen áthalad a Szaturnusz. Tartósan azonban nem célszerű viselni egyik esetben sem, mivel ekkor már nem egy átmeneti érzelmi állapot javítását szorgalmazza, hanem kompenzálásba, a szeretet, a szerelem idealizálásába fordulhat át, ami már a Vénusz felsőbb oktávjának, a Neptunusznak a hatóköre.

Ekkor már nincs meg a kellő realitásérzék, mindent rózsaszín szemüvegen keresztül látunk, és amikor kipukkad a lufi, hiteltelenné is válhat az egész.

Viseljük, hogy boldogok legyünk…

Ha a rózsaszínt túlzásba visszük, vagy előkerülnek a neonszínek, nemcsak idealizálásba és hatalmas igazságérzettel dr. Szöszibe fordulhatunk át, hanem Vénusz istennő árnyoldalait is megjeleníthetjük általa: féltékenységről, féktelen érzéki vágyakról, szexuális kilengésekről is árulkodhat.

Bátran viseljünk rózsaszínt, vagy vegyük körbe magunkat a különböző árnyalataival, ha szükségünk van a közérzetünk javítására, az önbecsülésünk erősítésére, vagy csupán ha boldogok vagyunk. A vágyott szerelem bevonzásához is jó, mert megemeli az érzelmi szintet. Ha túltoljuk, a romantikából plátói vagy elérhetetlen lehet, aminek általában csalódás a vége.

A vénuszi jegyek, mint a Bika és a Mérleg meglepően jól kijönnek egymással, annak ellenére, hogy a Bika földies jegy, a Mérleg pedig levegő. Mivel a Vénusz közös bennük, könnyen megtalálják a kapcsolódást egymáshoz.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
Otthon
Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
vous - 2025.07.17.
A hintázás nemcsak játék, már újszülöttkortól fontos szerepet játszik a babák mozgásfejlődésében. A ritmusos ringás segíti az idegrendszer érését, az egyensúlyérzék fejlődését és a testtudat kialakulását. Ezért nem mindegy, hogy milyen környezetet és eszközöket biztosítunk a babának már az első hónapokban. Nézzük meg, miért hasznos a hintázás a fejlődés szempontjából, és hogyan támogathatjuk vele a kicsik természetes mozgását.