Lélek

13 jel arra, hogy a kapcsolatotoknak semmi értelme

Azt akarjátok, hogy működjön. Meg tudnátok esküdni arra, hogy csodálatosan mennének köztetek a dolgok, ha a pasitok nem így, hanem inkább úgy csinálná a dolgait. Mert annyira összeilletek, meg jól is néztek ki együtt. Igazából tökéletes lenne az egész, a szex is jó. Na meg belefáradtatok az újrakezdésbe. Randizás, ismerkedés, blablabla.

vous - 2021.12.18.
13 jel arra, hogy a kapcsolatotoknak semmi értelme

Ebből viszont elég. Mélyen tudjátok, hogy ennél ti többre vagytok hivatottak. Nektek más kéne, hosszú távon úgysem fog működni. Ezt már ti is felismertétek, csak kéne egy kis megerősítés, ugye? Azt már tudjátok, mikor kell szakítani a pasitokkal, hiszen megírtam nektek. Ha pedig arról akartok meggyőződni, hogy a kapcsolatotok nem vezet sehová, akkor megmutatom az egyértelmű jeleit.

1. Túl elfoglalt, hogy válaszoljon nektek


24 órából áll egy nap, és nincs két perce arra, hogy annyit írjon, most épp nem ér rá, vagy elfoglalt, de később hív vagy üzen? Egy perc mindenkinél 60 másodperc. Ennyit aztán tényleg bármikor rátok szánhatna.

2. A macska-egér játék

Egyik nap minden rendben, másnap pedig Adele Hello című depis számát hallgatjátok. Mindig ti futtok utána, ti keresitek fel újra és újra, mert megszoktátok. Magatokat hibáztatjátok a veszekedések után, pedig ők sem voltak épp angyalok. Minden 50-50. Az egyik csinálja, a másik hagyja. Elég abból az ovis játékból, hogy a lányok futnak a fiúk után!

3. A pasitok teljesen bolond


Az egészséges, normális felnőtt emberek tudják, hogyan kell beszélni és másokkal bánni. Abban, ha valaki bunkó másokkal, semmi vonzó nincs.

4. Mindennek róla kell szólnia


Miért is?! Mindig az ő vágyai, az ő igényei teljesülnek. Magatokra meg pont semennyi idő nem jut, hiszen állandóan azzal vagytok elfoglalva, hogy NEKI jó legyen. És veletek mi lesz?

Forrás:
Pixabay

5. Nem foglalkozik azzal, hogy nektek mi a jó


Oké, nem túlzottan érdekli őt a hobbitok, vagy hogy épp melyik ruhába szerelmesedtetek bele újonnan. De könyörgöm, minimális figyelmet azért igazán szentelhetne rátok is. Mert lefogadom, hogy titeket mindig is érdekel, hogy a pasitok mi után sóvárog épp.

6. Nem támogat titeket


A támogatás több annál, mint hogy valaki azt mondja, „segítek, bármi van”. A pasitok ott van, amikor szükségetek van rá? Segít a céljaitok elérésében? Aktívan (!) érdeklődik afelől, amit épp csináltok? Segít nektek egyáltalán bármiben is?!

7. Nem mutat be titeket a barátainak

Idő, amíg odáig jutunk, hogy valakit bemutatunk a családunknak vagy a legközelebbi barátainknak. De eltelt több mint fél év, és még mindig semmit nem tudtok a környezetükben lévő emberekről? Kellemetlen és elgondolkodtató.

8. Állandóan bocsánatot kér ugyanazért


Hibázunk, belénk van kódolva. Na de hogy valaki hatodszorra is elkövesse ugyanazokat a hibákat, és állandóan csak bocsánatot kérjen miattuk, elég bosszantó.

9. Valójában minden csak a szexről szól


Erre a kapcsolatra még azt sem mondhatnátok, hogy barátság extrákkal. A szex ott van mint extra, de a barátság sehol. Állandóan a testeteknek bókol, a személyiségeteknek soha. Sok időt töltötök együtt, naponta többször is ágyba bújtok, de ez nem szerelem, hanem vágy.

Forrás:
iStock

10. Semmire nem emlékszik veletek kapcsolatban


Elmondtátok már neki ötször, hogy a születésnapotok áprilisban van, ő pedig a mai napig állítja, hogy augusztusban. Ha az egyetlen dolog, amire emlékszik, a melltartóméretetek, akkor nagy a baj.

11. Tinderezik


Minek? Ha ott vagytok neki ti, mégis minek kell a Tinder? Bár váltig állítja, senkivel nem randizik, csak nézegeti a lányokat. Miért?!

12. Sírtok miatta


Havonta többször is. Mert megbánt, rossz érzést kelt bennetek, nem foglalkozik veletek, és pont nem érdeklitek őt semennyire. Megéri?

13. A lelketek mélyén viszont…


Pontosan tisztában vagytok vele, hogy nem ő számotokra az igazi. Mert nem okoz nagyjából semmiféle jó érzést, boldogságot sem csempész az életetekbe. Egyszerűen csak vegetáltok mellette, pedig kicsit sem erre vagytok hivatva, ezt ti is tudjátok. Ha lusták vagytok újra kezdeni a randizást és ismerkedést, örök életetekben ennek lesztek kitéve. Pedig tudjátok, hogy ez édeskevés ahhoz, hogy hosszú távon boldogok legyetek.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.