A pálinka olyan szinten bevette magát a magyarok mindennapjaiba, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni, ennél nem is létezik nemesebb, finomabb és különlegesebb ital a földkerekségen. Elárulom, mások nem feltétlenül értenek ezzel egyet, ám van saját nemzeti italuk, ami viszont szerintük a legcsodálatosabb, ami nélkül nincs öröm és nincs bánat.
Amikor egy pálinkaszakértővel interjúztam a VOUS-nál, megfogadtam, valahogy csak ráveszem magam arra, hogy újra megkóstoljam. Borbáth Gabriella olyan odaadással mesélt róluk, és olyannyira odáig van értük mindenki a környezetemben, hogy már-már azt gondolom, valami hiba van a rendszeremben.
Aztán el is felejtkeztem a nagy elhatározásomról, pedig a karácsonyi céges és baráti partizásokon bizony még a csajok is úgy húzták meg a poharakat, mintha szörpöt innának. Pedig dehogy.
Bár annyi azért igaz – mármint ha jó fajtáról van szó –, hogy gyümölcsből, frissből és épből, nem pedig rohadtból készül. Az ilyen párlatoknak tényleg érzem az illatán, hogy finom lehet, csak épp a nyelőcsövemből a gyomromig tartó égető érzéssel nem bírok megbarátkozni. Szóval ha tömény szeszekről van szó, köszönöm, maradok a koktéloknál.
Ezt kóstoljátok!
Miután a pálinka hungarikummá nőtte ki magát, büszkén kóstoltatjuk mi is külföldi ismerőseinkkel és barátainkkal. Ahogy a férjem mondani szokta:
A katona az életével, a diplomata a májával szolgálja a hazáját.
Be kell, hogy valljam, a nemzeti büszkeségünkkel ismerkedők többsége az én véleményemen osztozik. Túl erős nekik. Na, és szó se róla, némelyiknek a szaga is égedelem. Amit viszont megisznak, az a cukrozott, bolti kommersz pálinka, akarom mondani szeszes italok.
A másik nagy büszkeségünket is hiába próbáltuk megszerettetni a külszolgálataink idején a külföldi barátainkkal, bár igaz, hogy azóta sem feledték, emlegetik is bőszen azt a kerek üveges gyógyszert, amit beléjük diktáltunk.
Nemzetek különös büszkeségei
Természetesen épp így vannak ezzel a “miénk milyen jó” dologgal mások is. Nézzük, miket isznak és miket kínálnak más országok:
Brazília
A brazilok büszkesége a Pitu (40%), amiből évente több millió litert fogyasztanak el és ami a nevét egy édesvízi rákról kapta, de valójában egy cukornádpárlat. Magában elég kerítésszaggató, de koktélokban tényleg finom. A dél-amerikai ország másik ismert itala a Cachatca, amit szintén cukornádból készítenek, majd tölgyfahordóban érlelik.
Távol-Kelet
Délkelet-Ázsia több országa is a kígyóborra esküszik, a legismertebb talán mégis a vietnami változat. Az ital valójában nem szőlőből, hanem rizsből készül, aminek párlatába áztatják be a kígyót, ami a legtöbbször kobra. Sőt, néha még egy kis skorpiót is belecsempésznek. Az alkohol semlegesíti az állatok méreganyagát, viszont úgy tartják, hogy gyógyerejük megmarad.
A Laoszban, Thaiföldön megszokott variánst Vietnamban azzal teszik egyedivé, hogy speciális helyi fűszerkeverékkel bolondítják meg.
Mexikó
A mexikóiak agavéból erjesztett itala sem tűnik csábítóbban a zavaros tejre emlékeztető állagával, savanykás és kovászos ízével, amit időnként megpróbálnak mézzel vagy gyümölcsökkel feldobni. Eredetét az istenektől származtatják, és kezdetben leginkább szakrális italként használták vallási szertartásokon és győzelmi ünnepeken.
Bizonyára nem ismeretlen előttetek a mexikóiak másik, agavéból készült, némileg barátságosabban kinéző itala, a tequila sem, amit a helyiek tisztán, kísérő nélkül fogyasztanak, mi viszont az ezüst változatát sóval és citrommal vagy lime-mal, az aranyat pedig fahéjjal és naranccsal fogyasztjuk.
Dél-Afrika
Dél-Afrika marulagyümölcsből készülő, elefántos dizájnú kontyalávalójával, a 17%-os alkoholtartalmú italával, az Amarulával úgy ismerkedtem meg, hogy a férjem bőröndjébe ömlött belőle egy egész üveggel. Szerintetek a fehér ingek és a zakók hogy néztek ki a barnás, tejszínes szirupba beáztatva? Nagyjából úgy, mint az én arcom, mikor szembesültem a feladattal. És képzeljétek el, a foltok nyomtalanul eltűntek minden egyes ruhadarabról. A második üveg tartalma is, mert azt már együtt fogyasztotta el a család.
A Marokkóba ágyazott spanyol enklávéban, Ceutában élő magyar barátaink viszont azt mesélték, a helyi katonák védőitala nem más, mint a puskaporral elegyített párductej.