Egyéb kategória

Az új kihívás: kevesebb munka, több TI!

Már kisgyerekként megtanultuk, mennyire fontos, hogy jó munkahelyet találjunk, hogy minél jobban helytálljunk, hogy ezzel jobb életet biztosítsunk magunknak és majd a családunknak is. Hajlamosak vagyunk azonban túlzásba esni, és túlhajszolni magunkat.
vous - 2015.12.22.
Az új kihívás: kevesebb munka, több TI!

Ha túl sokat dolgozunk egyszerűen elhanyagoljuk magunkat. A munkánk a „termékünk”, és ha azt szeretnék, hogy ez egy jó termék legyen, kell magunkra is időt szakítanunk. Velem is sokszor megtörtént, hogy túlvállaltam magam, és a munkám eredménye nem olyan lett, amihez szívesen adtam volna a nevem. Amikor pedig nem vagytok megelégedve a saját munkátokkal, az borzasztó érzés. Hogy minél kevesebbszer forduljon elő veletek ilyesmi, adok pár hasznos tanácsot, hogyan vegyetek egy kicsit vissza a munkából, annak érdekében, hogy még produktívabbak legyetek.

A több munka nem egyenlő a jobb munkával

Mindent azonnal, még aznap meg akarunk csinálni, hogy semmi ne maradjon holnapra. Pedig sokkal jobb lenne, ha másnap friss, kipihent szemmel tekintenénk a ránk váró feladatokra!

Forrás:
giphy.com

A munka nyomása

Éreztétek már úgy, hogy a rengeteg munka súlya alatt összeroppantok? Ilyenkor mindig azt gondoljuk, hogy a főnökünk hajt túl minket, pedig ez korántsem így van. Mi támasztunk magunknak irreális elvárásokat, mert azt gondoljuk, a főnökünk is ezt várja el tőlünk. Nem. A főnökünk azt várja el tőlünk, hogy ne egy stresszes kollégát lásson, aki megtörik a munka alatt, hanem egy kiegyensúlyozott, megbízható munkaerőt.

A munka nem fontosabb saját magadnál!

Muszáj „magatoknak lennetek”, mielőtt munkába indultok, úgy értem, törődjetek magatokkal a munkaidőn kívül is. Van, hogy a válasz a késő esti e-mailre ráér reggelig.

Forrás:
giphy.com

A meló soha nem lesz kevesebb!

A legtöbb ember azért dolgozza túl magát, mert úgy gondolja, így a jövőben kevesebb munkája lesz és egyszercsak több szabadideje. Ez nem így van. Ha már most nyakig ültök a melóban, ez később csak még több lesz, mert még többet vállaltok, hogy mihamarabb kevesebb legyen… Érzitek, hogy ez egy ördögi kör?

Szóval, kevesebb munka, több TI!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
Otthon
A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
vous - 2025.04.18.
Nőként előszeretettel tervezgetünk, ötletelünk, ha a belső terek kialakításáról vagy épp felújításáról van szó. Ugyanakkor legalább ekkora energiát érdemes fordítani a kültéri területekre is, különösen ha például egy teraszt is ki szeretnénk alakítani magunknak, amit az igényeink szerint tudunk használni.