Egyéb kategória

Nem vettetek még ajándékot a barátotoknak? A pasik segítenek!

Elindult a visszaszámlálás, már nem sok idő van karácsonyig. Hamarosan újra láthatjátok Kevint a Reszkessetek, betörők!-ben, moshatjátok a fogatokat a mákos bejgli után, és letehetitek az ajándékaitokat a karácsonyfa alá. Ugye, minden ajándékot megvettetek már? Ha erre a kérdésre nemmel válaszoltatok, előbb szégyelljétek el magatokat, aztán olvassátok el a cikket.

vous - 2015.12.22.
Nem vettetek még ajándékot a barátotoknak? A pasik segítenek!

Mit vegyek a másiknak?

– örök dilemma. A döntés akkor nehéz különösen, ha a kiszemeltetek az ellenkező nem táborát erősíti. Én például soha nem szeretnék annak az embernek a helyébe kerülni, aki nekem akar ajándékot venni. Magam sem tudom, minek örülnék igazán. Milyen jó lenne, ha tudnátok, mivel nem lehet mellélőni, és mi az, amit mindenképp el kell kerülni, igaz?

Ebben próbálok most segíteni azzal a néhány pasival együtt, akiket vásárlás közben szólítottam le. Nem csak a fentebb említett kérdésekre kaptam választ, kiderült az is, hogyan éli meg egy pasi a karácsonyi készülődést.

Akit nem szállt meg a karácsony szelleme

Imre finoman szólva sem ragozta túl a dolgot – elvállalta az ügyeletes Grincs szerepét. Az egész karácsonyi felhajtásról annyi a véleménye, hogy BORZASZTÓ. Mindezt olyan lemondással és fájdalommal mondta ki, amilyet utoljára Simontól hallottam, mikor arra voltam kíváncsi, mit törölnének ki a pasik a lányokból. Szerinte egy karórával nem lehet mellényúlni, az a férfiaknak olyan, mint a nőknek a nyaklánc. Elmondta azt is, minek nem örülne egyáltalán: „a képes cuccoknak”. Tudjátok, ez alatt a saját képes, nyomtatott pólókat, bögréket, párnákat érti.

Akit megrészegít a mézeskalács illata

Bálint és Luca közösen járták az üzleteket. Úgy tűnt, jól is érzik magukat közben. Később Bálint meg is erősítette ezt, ő élvezi ilyenkor a vásárlást. Azért ezt megkérdeztem volna tőle egy kicsit később is, mikor sztenderre teszik szegényt szatyrokkal a kezében a női mosdó előtt. Szerinte férfiaknak techkütyüket érdemes adni, a fiatalabb korosztálynak legalábbis biztosan.

A tiltólistára a cipőt helyezte – valljuk be, tényleg ostobaság valakinek úgy cipőt venni, hogy előtte egyszer sem próbálta fel.

Egy jó tanács: mikor legközelebb bevásárlóközpontban jártok, álljatok meg néhány percre a mosdó előtt. Nézzétek meg azokat a férfiakat, akik rátok várnak. Ha az után is képesek vagytok olyan sokáig bent lenni, hogy láttátok azokat az arcokat odakint, nincs szívetek.

A karácsonyi vásárlás zen mestere

A – szerintem – leghasznosabb tanácsot a végére hagytam. Ezt Danitól (nem tőlem, egy másiktól) kapjátok. Ez az ember úgy árasztotta a nyugalmat, mint ipari router az ingyen wifit. Egyáltalán nem érzi tehernek a vásárlást, céltudatosan csinálja, mégis szereti végigjárni a boltokat. A megoldást abban látja, hogy minimalizálni kell az általánosítást.

Aki olvasni szeret, kapjon könyvet, aki játszani, az headsetet. Tudjátok, az ördög a részletekben rejlik!

Ahhoz is igen sajátosan állt, miket érdemes kerülni: „Ne válasszunk olyan ajándékot, ami az adott személy hibáját javítja ki. Ezen könnyen megsértődik az ember. Például, ha van egy férfi, akinek büdös a lába, ne vegyünk neki lábdezodort” – legyen ez a nap gondolata.

Összegezzünk!

Amikkel nem nyúltok mellé:

  • alkohol
  • karóra
  • vásárlási utalvány ruhára
  • techkütyük
  • telefontartozékok
  • szakállnyíró (ezt nyilván egy szakállas pasi mondta)
  • videojáték
  • napszemüveg
  • könyv (ha szeret olvasni)

Amiket inkább ne vegyetek:

  • zokni
  • alsónadrág
  • virág (igen, ezt valaki tényleg bemondta)
  • sablon ajándéktárgyak („a képes cuccok” és társai)
  • olcsó alkohol
  • bögre
  • dezodor, parfüm (inkább bízzuk az ajándékozott ízlésére)

Boldog karácsonyt minden VOUS-olvasónak és VOUS-lánynak!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
Otthon
A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
vous - 2025.04.18.
Nőként előszeretettel tervezgetünk, ötletelünk, ha a belső terek kialakításáról vagy épp felújításáról van szó. Ugyanakkor legalább ekkora energiát érdemes fordítani a kültéri területekre is, különösen ha például egy teraszt is ki szeretnénk alakítani magunknak, amit az igényeink szerint tudunk használni.