Egyéb kategória

A szürke 20 árnyalata – Így hordjatok egy klasszikus színt, anélkül hogy unalmasnak tűnnétek!

A szürke húsz árnyalatát vettem ma magamra a blog kedvéért, és milyen jól tettem! Imádom ezt a színt, egyáltalán nem érzem benne magamat szürke verébnek. Sőt!

vous - 2015.12.19.
A szürke 20 árnyalata – Így hordjatok egy klasszikus színt, anélkül hogy unalmasnak tűnnétek!

Vannak színek és formák, amik jól állnak, és vannak, amik kevésbé. Én ebből a szempontból nagyon furcsa vagyok, mert alig van szín, ami ne passzolna, és alig van ruha, ami ne lenne jó rám. Néha már nevetünk Dórival ezen. Kitöltöm a rendelkezésre álló teret – szoktuk mondogatni.

Simán rám jön egy 34-es blézer, de ha ugyanazt 38-asban (ami egyénként a méretem) veszem fel, az is jó. Nem tudjuk, ez hogy lehetséges, de bármibe bepasszírozom magamat, gondolom, ez amolyan modelles tudás, amit a régmúltból hoztam magammal. Hányszor kellett egy-két számmal kisebb cipőt is felvenni, ha arról volt szó! Ó, régi szép idők! 🙂

A szürke szín is ezt juttatja eszembe. A modellek szeretik az egyszerű színeket: fehéret, feketét, szürkét. Jól kombinálhatók, klasszikusak, és szuperül lehet őket ékszerekkel vagy sálakkal, kendőkkel variálni.

Ajánlom bátran mindenkinek, csak találjátok meg azt a szürkét, ami a legjobban illik hozzátok!

Forrás:
Hámori Zsófia
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
Otthon
A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
vous - 2025.04.18.
Nőként előszeretettel tervezgetünk, ötletelünk, ha a belső terek kialakításáról vagy épp felújításáról van szó. Ugyanakkor legalább ekkora energiát érdemes fordítani a kültéri területekre is, különösen ha például egy teraszt is ki szeretnénk alakítani magunknak, amit az igényeink szerint tudunk használni.