A nagy közösködés alapja az a törvényi előírás, hogy házasságkötés esetén házassági vagyonközösség jön létre, ami azt jelenti, hogy közös vagyonnak minősül minden, amit a házastársak a házassági életközösség fennállása alatt együtt vagy külön-külön szereztek.

A vagyon ebben az esetben a házastársakat fele-fele arányban illeti meg, függetlenül attól, hogy ki és mennyit szerzett. Kivételek persze vannak, pl. saját vagyon a házasságkötés előtt már megvolt lakás, autó vagy a házasság alatt örökölt dolgok.

Érzelem ide, érzelem oda, sajnos a házasságok egy része válással végződik, mikor elkerülhetetlen és kijózanító téma lesz a vagyonmegosztás.

Sőt, akár magát a házasságot is megmentheti egy ilyen szerződés, hiszen már a házasság alatt sem lehet vita arról, hogy kinek mi jár, ki mire költhet, ki fizeti az adósságot, stb. Annyi, de annyi dologról lehet veszekedni, ha minden közös.

Házassági vagyonjogi szerződést lehet kötni a házasodás előtt, de akár évekkel a házasságkötés után is.

A szerződés csak akkor érvényes, ha ügyvéd készíti és ellenjegyzi, vagy közokiratba foglalt, azaz közjegyző írja. Tehát közjegyzőhöz vagy ügyvédhez mindenképp el kell menni. Lehet kérni azt is, hogy egy erre vonatkozó nyilvántartásba is bevezessék a szerződést (ezt a nyilvántartást a közjegyző vezeti), és így harmadik személyek felé is érvényes lesz a megállapodás, nem csak mi ketten tudunk róla.

A jogszabály eléggé megengedő, viszonylag szabadon állapodhatunk meg, hogy hogyan rendezzük a törvénytől eltérően a vagyoni helyzetünket. Természetesen nagyon kirívó, kizárólag az egyik fél számára előnyös szerződést nem célszerű kötni, mert az bíróság előtt akár eredményesen megtámadható.

Forrás:

iStock

Tekintettel arra, hogy gyakran előfordul, hogy a házasság előtt már rendelkezünk saját egzisztenciával, lakással, autóval, lakáshitellel, célszerű a szerződésben azzal kezdeni, hogy ki milyen különvagyonnal rendelkezik, milyen vagyontárgyai vannak, kinek milyen hitele van, és azt ki fizeti.

Az is gyakran előfordul, hogy már régóta együtt élünk élettársként életünk párjával közös háztartásban. Ebben az esetben célszerű rendezni az élettársi időszakban esetleg szerzett vagyontárgyak sorsát is. Ezek után jöhet az, hogy megállapodunk, hogy a jövőbeni szerzeményekkel mi legyen, közösködünk, vagy sem.

A jogszabály példákat is ad. Az óvatosabbak választhatják az ún. közszerzeményi rendszert, ami ad egy bizonyos önállóságot, ugyanakkor védi a gyengébb házasfelet. Ebben az esetben a házasság fennállása alatt közös élet ide, közös élet oda, nincs kecmec, a házastársak egyikének vagyonszerzése egyáltalán nem hat ki a másik vagyonára.

De ha a házasság megszűnik, akkor követeléssel lehet fellépni: az egyik házasfél követelheti a közös élet során esetleg felhalmozódott vagyonszaporulat meghatározott százalékát. Lehet itt is felezni, de lehet úgy is dönteni, hogy pl. a vagyonszaporulat 1/3-a jár a feleségnek, és 2/3-a a férjnek, ha már egyszer ő kereste meg a pénzt.

Fontos, hogy a vagyonnövekedés nem automatikusan jár, hanem azt elévülési időn belül kérni kell. Na jó, de jöhet a kérdés, hogy ezt nem lehet-e könnyen kijátszani. A leleményes férj, ha érzi, hogy baj van, fogja és eladja a vagyontárgyait pl. a szüleinek, aztán amikor osztozkodásra kerülne sor, már nincs semmije.

Figyelem, ennek megakadályozására van némi esély a törvényben, mert ha pl. a feleség veszélyben érzi a helyzetét, akkor kérheti, hogy a férje adjon biztosítékot (pl. pénz letétbe helyezése), ha ezt nem teszi, bírósághoz lehet fordulni.

A másik rendszer az. ún. vagyonelkülönítési rendszer. Ez egy bevállalósabb történet, és a házastársak autonómiájára épül. Ebben az eseten sem a házasság alatt, sem utána nincs osztozkodás, mindenki azt viszi, amit szerzett. Annyi kivétel van, hogy – teljesen érthető módon – azért közösen kell fizetni néhány dolgot: a közös háztartás költségeit (pl. lakás rezsije), a közös, ill. a nevelt gyerek megélhetéséhez, felneveléséhez szükséges kiadásokat.