Egyéb kategória

8 szakítástípus, amit minden nő megtapasztal élete során

A szakítás mindig nehéz dolognak tűnik. Elvégre véget vetünk életünk egyik meghatározó szakaszának, aki eddig a legfontosabb volt számunkra, már nem lesz mellettünk. Azonban mindegyik szakítás más és más, mindegyikből mást tanulhatunk. Íme azok, melyekkel minden nő találkozik élete során.

vous - 2015.12.08.
8 szakítástípus, amit minden nő megtapasztal élete során

A szellem

Hiába várjátok, többé nem jön tőle üzenet, nem veszi fel a telefont, se szó, se beszéd eltűnik az életetekből minden előzmény nélkül. Általában ők úgy érzik, nem tartoznak nektek semmivel, nem voltatok nekik elég fontosak ahhoz, hogy közöljék veletek a döntéseket – ez egy gyáva, nem túl korrekt módja a szakításnak. A legtöbb ember szívesebben hall egy nemet, mint a semmit.

Az első szerelem utáni szakítás

A legrosszabb. Először törik össze a szíveteket. A világot addig rózsaszínben láttátok, utána viszont úgy érzitek, sosem fogtok ugyanígy érezni – de jó hír, hogy csak egy ideig látjátok ilyen borúsnak a helyzetet.

A többször elköszönő

Mindig talál valami ürügyet arra, hogy újra beszéljen veletek. Mindig eszébe jut egy ottfelejtett könyv, egy téma, amit még tisztázni akar, egy „utolsó” kávé, amit meg szeretne inni veletek. De nyugi, szép lassan ő is túllép rajtatok!

A rosszul időzítő

Szülinap, Valentin-nap, egy családi ebéd – pont a legboldogabb pillanataitokat teszik tönkre. Persze az sem jó, ha magában tartja, hogy már nem szeretne veletek lenni, de miért pont ekkor kell kimondania, mikor annyi lehetősége lett volna rá?!

„De azért maradjunk barátok”

?????????????????????????? Talán majd egyszer, évek múlva, ha találkoztok. De nem egyik pillanatról a másikra!

A szédítő

Ez az egyik legrosszabb. Azt mondja, szeret, bármit megtenne értetek, még a csillagokat is lehozná, aztán egyszer csak rájöttök, hogy ugyanezt mondja a másik barátnőjének is. Pont olyan, mint egy szerelmi dráma, nem? Ha nem volt annyira meghatározó az életetekben, akkor csak a büszkeségetek sérül, ha azonban nagyon szerettétek őt, akkor ez egy nagyon kemény helyzet.

Forrás:
pexels.com

A hallgató

Ebben a helyzetben mindketten tudjátok, hogy nem igazán működik köztetek a dolog, mégsem vagytok felkészülve arra, hogy különváljatok. Szép lassan aztán azért egyértelművé válik, hogy ez így nem mehet tovább. De csak húzzátok az időt hallgatással.

Te jobbat érdemelsz

Nem képes bevallani az igazi okot, ami miatt nem érzi jól magát veletek, ezért inkább rátok keni az egészet, és közhelyeket használ.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?