Nemrégiben a Mesefalumban jártam, és anyukám kifejezett kérésének eleget téve nem vittem magammal hatalmas bőröndöt. Mindig azzal szoktam érkezni, és sosem használok belőle szinte semmit, tehát feleslegesen cipekedek. Eddig viszont úgy voltam vele, hogy biztos akkor kell majd egy ruha, amikor nem viszem magammal, szóval inkább hurcoltam mindenhová a fél szekrényt.
Most azonban nem. Igaza van anyunak, mire fel ez a nagy felhajtás? Úgysem megyek sehová. Érkezésem másnapján tudtam meg, hogy bál lesz, ahová én is hivatalos voltam. Na puff, nálam meg sehol egy csinos ruha. Aztán megtudtam, hogy aki akar, beöltözhet, és akkor felcsillant a szemem: meg kellett oldani ezt a szituációt azokból a dolgokból, amiket ott találtam. Megoldottam és rendkívül jól szórakoztam közben. Ez a történet jutott eszembe, amíg a férfipulóverben pózoltam a kamera előtt.
Arra gondoltam: ha egyszer olyan helyzetbe kerülök, hogy nincs másom, mint egy nagy férfiingem vagy pulóverem, már tudom, hogy nincs vész, ebből is ki lehet hozni valamit. Csak egy kis rafinéria kell hozzá.
Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett.
