Egyéb kategória

5 dolog, aminek minden szingli nő örülhet

Aki szingli, azt sajnálni kell – legalábbis a legtöbben így gondolják. Azonban egy embernek pontosan annyira szüksége van egy kis egyedüllétre, mint a szerelemre. A következő 5 dolog miatt például hálásak lehettek azért, hogy szinglik vagytok!
vous - 2015.11.29.
5 dolog, aminek minden szingli nő örülhet

1. Azt csináltok, amit akartok

Nem kell senkihez sem alkalmazkodnotok. Nyugodtan rendelhettek pizzát főzés helyett, addig alhattok szombaton, ameddig csak akartok és persze akkor ültök be valahova a csajokkal, amikor kedvetek tartja.

2. Jut elég pénz saját magatokra

Nem kell például a pasitok karácsonyi ajándékára költeni a fizutokat, helyette vehettek egy csodaszép táskát. A közös programok helyett pedig csak és kizárólag magatokat kényeztethetitek. Jól hangzik, nem?

Forrás:
Giphy.com

3. Jobban megismerhetitek a barátaitokat

Persze, ha az embernek párja van, akkor is lehetnek barátai, azonban valljuk be, ilyenkor mégiscsak a pasi áll az első helyen. Ha viszont épp szinglik vagytok, akkor nyugodtan koncentrálhattok csak rájuk, így pedig olyan jó lehet a kapcsolatotok, mint még soha.

4. Összpontosíthattok a céljaitokra

Végre van egy kis időtök arra, hogy átgondoljátok, mit szeretnétek, hova tartotok. Mivel nem borítja be az agyatokat a rózsaszín köd, tiszta fejjel koncentrálhattok a céljaitok megvalósítására.

Forrás:
Giphy.com

5. Szerelembe estek

Az életbe lesztek szerelmesek. Észreveszitek a körülöttetek lévő embereket és lehetőségeket, új hobbiba kezdhettek, szabadok vagytok. Élvezzétek ki!

Forrás:
Giphy.com
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?