Egyéb kategória

Szexmesék – „A lányaim apja volt az első és eddig egyetlen férfi az életemben”

Bea virágkötőként dolgozott egy rövid ideig egy dunántúli kisvárosban. Hamar kiszállt az üzletből, otthon van, mert alig 26 éves, de máris három gyönyörű kislány anyukája. Szokatlan a mai világban a „korai” gyerekvállalás. Szerinte viszont ő az, aki a megfelelő időben kezdte a gyermekvállalást. A szexualitását is a helyén érzi. Pont olyan, amilyennek lenni kell, tekintve a körülményeket.
vous - 2015.11.20.
Szexmesék – „A lányaim apja volt az első és eddig egyetlen férfi az életemben”

„Én is nagycsaládban nőttem fel – kezdte a beszélgetést Bea. – Öten vagyunk testvérek, nagyon kicsi házban éltünk falun, a Dunántúlon. És nem vetett fel minket a pénz sem. A szüleimnek ugyan volt külön hálószobája, de mivel mi, gyerekek sokan voltunk, így gyakran átosontunk hozzájuk. Hol én, hol valamelyik tesóm csúszott be a nagy szülői ágyba.

Bár próbáltak óvatosak lenni, azért mi hamar észrevettük, ha történt köztük valami. Sokszor olvasom is, hogy a gyerekek nem élik meg jól, ha rálátnak a szülők szexuális életére. Szerintem ez a vélekedés csak akkor igaz, ha a szülők tudatosan felfedik a gyerekek előtt, mit művelnek, mert azzal az ártatlanságát rabolják el a kicsiknek.

Egy-egy elkapott pillanat vagy egy hang, amit nem a mi fülünknek szántak, na, abban nem volt semmi romboló. Szerintem. Inkább kuncogtunk sokat a nővéreimmel, ha elcsíptünk valamit.

A lényeg, hogy mire bennem éledezni kezdett a szexuális kíváncsiság és vágy, már elég sokat tudtam arról, mi fán terem a szex.

„Nem volt tabutéma semmi”

Sokan voltunk, sok mindent láttam. Hamar megtanultam az önkielégítést is, hiszen szóba került, a nővéreim elmondták mit kell tenni, meg hamar rá is éreztem az ‘ízére’ a dolognak.

Ahol én nőttem fel, nem volt ritka, hogy a lányok hamar férjhez mennek, legalábbis azok a lányok, akik nem tanultak tovább. Én az általános iskola után varrónőnek tanultam, de a virágok közelebb álltak hozzám, a varrószakma megszerzése után beiratkoztam egy virágkötő tanfolyamra.

Forrás:
Cséfalvay Fanny

Jól tettem, mert ott ismertem meg a férjemet, a gyerekeim apukáját. Tanított minket. Lehet, nem hiszed el, de nekem a párom volt az első, és azóta is az egyetlen férfi az életemben. Csak 18 éves voltam, amikor megismertem, és addig más fiúkkal csak a csókolózásig, a kis tapizásig jutottam el. Egyszer moziban egy fiú ujjal kényeztetett. Nem volt túl ügyes. Nekem, akinek volt már akkorra tapasztalatom a maszturbálásban, elég kevésnek bizonyult a tudása.

Kapkodott, túl gyors volt, mint aki hamar túl akar esni a dolgon. És túl nyálasan csókolt. Szóval nem volt valami nagy élmény. A többi srác sem.

A férjem tíz évvel idősebb nálam, és ugyan tapintatosan mesélt csak az előttem megélt nőügyeiről, azért érzem: tapasztalt ezen a területen. Sőt, az együtt töltött évek alatt is képes újra meg újra meglepni egy-egy váratlan érintéssel. Tanulékony. Tudom, hogy időnként belefeledkezik a pornóba is. Nem bánom, néha én is vele tartok.”

„Nem lehetek ‘csak’ anyuka”

„Én mellette fejlődtem azzá a szexuálisan érzékeny és érzéki nővé, aki vagyok, aki most vagyok. Pedig szültem három gyereket. A legnagyobb is csak hatéves. Húszévesen szültem az elsőt. Szóval a lakásunkat ellepik a gyerekek. Kevés időnk marad egymásra, folyton figyelni kell rájuk. Szerencsémre a férjem nem hagyta, hogy ‘beszippantsanak’ a gyerekek. Nem engedte, hogy ‘csak’ anyuka legyek. De nem megköveteli, hanem elősegíti azt, hogy nő maradhassak. Szabad felszisszenni! Gyakran kapok tőle például apróságokat. Kis csokit vagy virágot (pontosan tudja, ugye, mennyire szeretem), és gyönyörű bókokat.

Ő még akkor is tudott nekem szépet mondani, amikor a mellemből folyt az anyatej, folyton babanyálszagom volt, és a kimerültségtől lila karikák húzódtak a szemem alá.

Máskor megszervezte, hogy legyen segítségem, és elrabolt a közeli kisvárosba vacsorázni. Tudtuk, itthon nem lenne rá mód, hát hazafelé félrehúzódtunk egy közeli erdősávba. Az autóban szexeltünk egy óriásit. Máskor korábban ugrott haza a munkából, mire elaltattam a kicsiket, elmosogatott, és ugyan nekünk sincs sok pénzünk, de azért gyertyákat varázsolt az asztalra, pár falat finomságot, megrakta a tüzet.

Úgy, hogy közben mindketten tudtuk, hiába a romantikus körítés, lehet, csak öt percünk van élvezni a másik testét. Így is estünk egymásnak, mohón, egyszerre mindent akarva. Jó vele a szex. És amíg jó vele szex, és jó vele az együtt létezés, nem is vágyom más testére. Nem vágyom más érintésére.”

„A saját érzéseimre hallgatok”

Nem annyira nyilvános a szexuális életem, de a nővéreim azért többet kóstoltak ezen a területen. Több férfival volt dolguk, mint nekem. Na, tőlük gyakran hallom, hogy elkapkodtam a dolgot, nem kellett volna ilyen korán férjhez mennem, meg hogy előbb-utóbb baj lesz ebből, hogy csak az ő testét ismerem. Nem hiszek nekik. Szerintem inkább az a baj, hogy a legtöbb ember mindent ki akar próbálni, és ha lehet, azokat a dolgokat minél több emberrel ki akarja próbálni.

Én is sok mindenre vagyok kíváncsi, de ezt a kíváncsiságot megoszthatom a párommal. Nyitott rá, nyitott a kíváncsiságomra is, sőt izgalomba jön tőle.

Próbálkozunk, én tanulok tőle, ő meg rácsodálkozik arra, mennyire tanulékony vagyok, és hogy mennyi gátlástalan vágy van bennem. Egymás mellett fejlődünk, egymástól. Ki meri határozottan azt állítani, hogy ez rossz? Hogy ez a váláshoz vezet? Naiv vagyok? Nem bánom. Amíg tart ez a boldogság, amíg boldogok vagyunk mint család, amíg boldog vagyok mellette nőként, és érzem, boldog mellettem, addig nem vagyok hajlandó félni. Nem vagyok hajlandó azon agyalni, hogy elrontottam az életem, mert egyetlen férfit engedtem be az ágyamba.”

Írjátok meg a saját szexmeséteket nekünk!

Szeretnétek megosztani a saját szexmeséteket, tapasztalataitokat, szerelmeitek, szakításaitok történetét velünk és a VOUS-olvasókkal? Írjátok meg a történeteteket az info@vous.hu e-mail címre, a legjobbakat leközöljük. Az e-mail tárgya legyen: szexmesék. Csatoljatok egy leírást magatokról, hogy grafikusunk, Cséfalvay Fanny el tudja készíteni a portrétokat.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?